Tudomány

Ezerhatszáz éve temették el a mocsika tinédzsert

Végső nyughelyét Sipán urának sírjától mindössze 16 méterre fedezték fel a perui régészek.

Néhány napja kezdték el megtisztítani az eddig feltáratlan területet, s eközben fedezték fel a sírkamra bejáratát, ahol egy 70 centiméter széles és 4 méter hosszú árokban bukkantak rá a nádfonatú koporsóra.

A koporsóban egy tinédzser, vélhetően egy fiú földi maradványai voltak. A 135 centiméter magas kamasz 12-14 éves korában távozott az élők sorából a Kr.u. IV. században, így halála megelőzte Sipán urának elhunytát.

Ez a tizenhatodik sír, amelyet a mocsika előkelőség temetkezési helyén, a két piramis alkotta komplexumban fedeztek fel.

A nádfonatú koporsó mellett heverő lámacsontváz és egyéb jelek alapján a régészek arra következtettek, hogy eddig a sírkamrának csupán egy töredékét tárták fel.

MOCSIKÁK

Dél-amerikai indiánok voltak, akik az Andok környékén, Peru észak-nyugati partvidékén I-VII. század között leginkább a folyóvölgyek oázisaiban éltek.

A 300 és 800 között virágzott (majd ezután rejtélyesen eltűnt) mocsika vagy moche birodalomban – a mai Trujillo 480 kilométernyi környékén – 15 ezren élhettek.

A nép, amely istenei engesztelésére az emberáldozattól sem riadt vissza, nem volt fejletlenebb, mint a majdnem ezer esztendővel később élt inkák.

Legismertebb vezérüket Sipán urának hívták.

Sipán Peru északi részén, Chiclayótól 33 kilométerre található város volt, ahol az inkák előtt 1000 évvel élt mocsika nép piramisai álltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik