Tudomány

A zenészeknek más az agyuk is

A zenetanulás fizikailag hat az agyra.

Nem mindegy milyen muzsikát hallgatunk, és az sem mindegy tanulunk-e életünkben zenélni. A július 20-án a Nature Neurológiai szakfolyóiratában megjelent írás szerint fizikailag is eltérő hatással van ránk, ha tanulunk zenélni, illetve az is, ha MP3-lejátszónkból Lady Gaga vagy Johann Sebastian Bach szól. Amerikai kutatók a norhtwesterni egyetem idegrendszer- és halláskutató laboratóriumban kísérletekkel igazolták az összefüggéseket a zenetanulási folyamatok és a zene idegrendszerre gyakorolt hatása között. Az egyik kutató, Nina Kraus szerint idegrendszeri plaszticitás miatt nem mindegy, hogyan fejlődnek készségeink, éppen ezért érdemes zenélni tanulni, mert az ember személyes életében a zenetanulás kihat más kognitív képességekre is. Zenészeket és nem zenészeket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy aki zenél, másképp dolgozza fel a szenzoros ingereket. Így a zenélni tudók könnyebben és gyorsabban dolgozzák fel az információkat, fejlettebb az audiovizuális érzékelésük, beszédkészségük, jobb a mozgáskoordinációjuk, fejlettebb memóriával rendelkeznek. Ezáltal az intelligenciájuk is magasabb. A laboratóriumban végzett legújabb kutatás azt is kimutatta, hogy fizikai ingerként negatív hatással lehet agyunk fejlődésére a rosszul megválasztott háttérzene hallgatása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik