Már júniusban is látható volt a kelet felé “rohanó” Mars, illetve a Nap elől “menekülő” Vénusz. Júliusban már mindkét bolygó utolérte a sokkal “lomhább”, távoli Szaturnuszt.
Hajnalban három óriásbolygó, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz is távcsővégre kerülhet. Naprendszerünkben a bolygók királyának számító Jupiter egyébként most különös arcát mutatja: teljesen eltűnt a déli egyenlítői sáv (SEB). A SEB elhalványodása rendszeres jelenség, de ilyen mértékű eltűnés csak ritkán fordul elő.
Bár a meteorészlelések csúcspontja augusztusra esik, már június-júliusban fokozatosan emelkedik az érkező rajok és így a hullócsillagok száma. A hónap végén érkezik a Delta Aquaridák, Piscis Austrinidák és Capricornidák hármasa: ezek egyenként ugyan nem sok meteort adnak, együttes erővel azonban igen szép “tűzijátékot” varázsolnak az égboltra, bár az “előadást” némiképp elrontja a telihold.
Júliusban éri el maximális fényességét egy régi-régi üstökös, a 10P/Tempel 2, miközben az Aquariusban, majd a Cetben meglehetősen gyorsan halad kelet felé. Az üstököst Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821-1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból.
A korábbi visszatérései alkalmával az észlelők szinte mindig azt tapasztalták, hogy az üstökös a Nap-közelség előtti hónapokban az átlagosnál gyorsabban fényesedik, ám az abszolút fényesség két egymást követő visszatérés alkalmával is jelentősen különbözhet.
