Bár a király már 1740. október 20-án meghalt, magára a koronázási szertartásra, csak jóval később kerülhetett sor. Az akkori törvények szerint, az uralkodó csak a koronázás révén vált jogosulttá hatalmának gyakorlására, de a télre és terhességére hivatkozva – amely meggátolta a királynőt, hogy Pozsonyba menjen – Mária Terézia parancslevélben nevezte ki magát királynőnek. A szertartásra csak 1741. június 25.-én került sor Pozsonyban az évszázadok alatt kialakult rítusok szerint.
A király egyetlen fia halála után mindent megtett, hogy törvénybe iktassa a női ágon való öröklést annak érdekében, hogy a Habsburg birodalom feloszthatatlanságát halála után is biztosíthassa. Annak ellenére, hogy az ezt kimondó törvényt – a Pragmatica sanctiót – még uralkodása alatt igyekezett minél szélesebb körben elismertetni , halála után Poroszország hadüzenet nélkül megtámadta Ausztriát az örökséget követelve.
Mária Terézia édesapja egyszerre több trónon is helyet foglalt. Így III. Károly magyar király, VI. Károly német római császár és II. Károly cseh király néven is bevonult a történelembe.
Mária Terézia tisztában volt azzal, hogy a magyarok támogatása nélkül nem tudja birodalmát megvédeni a poroszoktól, így 1741 őszén Pozsonyban összehívatta az országgyűlést, hogy segítséget kérjen a magyar rendektől, akik kezdetben nem bizonyultak túlzottan segítőkésznek. Ám amikor a királynő személyesen megjelent, gyászruhában, karján újszülött gyermekével a magyar nemesek megenyhültek és „Életünket és vérünket a királyért!” közfelkiáltással kiálltak a király mellett.
Rossz nyelvek szerint a királynő belépője előtt megcsipkedte gyermekét, reménykedve abban, hogy a síró gyermek látványa nagyobb hatással lesz a nemesekre. A urak támogatásáért cserébe hálája jeléül a királynő visszavonta apja néhány korábbi magyarellenes intézkedését és biztosította a nemesi birtokok adómentességét is.
Bár Mária Terézia és I. Ferenc német-római császár házassága szerelemből – és nem csak diplomáciai okokból – köttetett, gyermekeik már nem voltak ennyire szerencsések, akik természetesen a birodalom érdekeit szolgáló frigyeket kötöttek. Mária Terézia 16 gyermeknek adott életet, akiket minden fényűzést nélkülözve, egy nagy polgári család módjára neveltek. Közülük a negyedik lett a későbbi trónörökös, II. József, akit a trónon a család kilencedik gyermeke II Lipót követett. József két nővére még gyermekkorában meghalt, egy pedig betegség miatt kolostorba vonult. A betegség és a halál ezt követően sem kerülte el a királyi palotát, még négy királyi utód halt meg idő előtt és egy szenvedett súlyos betegségben. A család legkisebb fia Miksa főherceg püspök lett. A legelátkozottabb frigy valószínűleg IV. Ferdinánddal kötött házasság volt, a nápolyi király először a tizenegyedik lányt, Johannát jegyezte el, aki meghalt az esküvő előtt. Helyébe legidősebb húga, Jozefa lépett, aki szint nem élte meg az esküvő napját, így végül egy újabb kistestvért, Karolina Lujzát vette feleségül. A legfiatalabb lány Antónia, XVI. Lajos francia királyhoz ment feleségül, őket a francia forradalom során kivégezték.
Mária Terézia negyven éves uralkodása alatt tovább erősített pozícióját. Titka számos forrás szerint abban rejlett, hogy nem akarta feltétlen a saját kezében tartani az államirányítás kulcspozícióit, racionálisan felmérte korlátait és hiányosságait, ezzel együtt pedig következetesen választotta ki tanácsadóit. Mindemellett rendkívül jól bánt az őt körülvevő férfiakkal. A felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzó uralkodó hatalma annyira megszilárdult, hogy 1765 után már országgyűlést sem hívott össze.
Mária Terézia férjét Lotharingiai Ferencet, VII. Károly halála után 1745-ben német-római császárrá választották, Mária Teréziát saját kérésére azonban nem koronázták meg, így – számos rangja mellett – a legmagasabb mindig is a Magyarország királynője maradt.
Magyarországi megítélése a mai napig igen szélsőséges hazánkban. Nevéhez fűződik a kettős vámrendszer bevezetése, mely erősem hátrányosan érintette a magyar ipar fejlődését is. Belekezdett a cigányok erőszakos integrálásába, erről szóló törvényében nem csak a cigány szó használatát tiltotta be, de a cigányok egymás közti házasságát is. A jobbágyfelkelések miatt rendezte a jobbágyok helyzetét, rendeletben szabályozta a földesuraknak járó szolgálatokat és fizetendő adókat. Bevezette a tankötelezettséget minden 6-12 év közötti gyermek számára és azt is elrendelte, hogy gondoskodni kell a rászoruló szegények, árvákról és betegekről. Kormányzati politikájában szétválasztotta a végrehajtást az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények betartását, akiknek végrehajtaniuk kellett azokat. A hadsereget is átszervezte, a korábban az ország területén szétszórt csapatokat ezredesítette, gondoskodott központi ellátásukról, egységes szabályzatot alkotott és bevezette az egységes egyenruhát is. Megrögzött katolikus volt, ennek ellenére az egyházat is szigorúan a felügyelete alatt tartotta, korlátozta az egyházi bíróságok hatáskörét és az egyházi ünnepek számát.
