Tudomány

Halottnak nyilvánították a Phoenix Mars-szondát

A NASA bolygókutatással foglalkozó részlege hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón.

A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda által készített legutóbbi felvételek tanúsága szerint a Phoenixen súlyos sérülések mutatkoznak, amelyek a marsi tél számlájára írhatók. A bolygón keletkező fagyott szén-dioxid valószínűleg összeroncsolta a szondát, legalábbis a róla készült képek tanúsága szerint.

Az űrszonda múlt héten 61 alkalommal repült el a Phoenix felett, hogy a negyedik – és egyben utolsó – kísérlet keretében megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. A Mars-szonda azonban nem adott életjeleket.

“A Phoenix teljesítette küldetését, még tovább is működött a tervezettnél. Habár munkáját befejezte, a tudományos tevékenységéről szóló információk elemzése még eltart egy darabig” – mondta Fuk Li, a JPL Mars-programjának vezetője.

A Mars-szonda az égitest északi pólusának közelében landolt 2008. május 25-én. Élettartamát három hónapra tervezték, a háromlábú szerkezet azonban öt hónapig bírta, mielőtt a fogyatkozó napfény miatt megszűnt az energiaellátása.

Parányi esély azonban mégis volt arra, hogy a zord tél ellenére is működőképes maradjon, a NASA ezért próbálta meg felvenni a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik