A blokáddal a Szovjetunió azt kívánta elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel berlini jelenlétüket és távozzanak a városból, kiváltó oka pedig az volt, hogy a megakadályozzák a német márka bevezetését.
Kezdeti lépéseként június 24-én, a szovjetek a blokád első napján 50%-kal csökkentették a Nyugat-Berlinbe szállított áram mennyiségét, majd egy nappal később teljes mértékben megszüntették a városrészbe irányuló szállításokat. Technikai nehézségekre hivatkozva beszüntették Berlin és a nyugati területek közötti vasúti és közúti forgalmat, mely érintette a hajózási útvonalakat is. Mivel nyugat Berlin áramellátását nagyrész külső forrásokból oldották meg a közszolgáltatások rövid időn belül összeomlottak.
Truman elnök nem kockáztathatott háborút, de ezzel együtt keménynek kellett mutatkoznia Sztálinnal szemben. Megoldásként egy sajátságos, de annál sikeresebb alternatíva kínálkozott: légihíd létesítésével ellátni élelemmel, tüzelővel és egyéb létfontosságú áruval Nyugat-Berlin lakosságát. A Clay tábornok által vezetett, 324 napon keresztül zajló tevékenység csúcspontján naponta mintegy 13 ezer tonnányi áru került beszállításra, ami több ezer repülőgép le- és felszállását jelentette.
1949 februárjára a légihídon áthaladó áruk mennyisége elérte korábban közúton, hajón és vasúton érkező áruk mennyiségét. A szovjetek belátták, hogy a blokád gyakorlatilag felesleges. 1949. május 2-án tárgyalások kezdődtek, melynek eredményeként május 12-én feloldották a blokádot.
A berlini blokád a hidegháború első jelentősebb eseménye volt. Hatására az amerikaiak felgyorsították a szovjetellenes katonai blokk létrehozását, így 1949. április 4-én megalakult a NATO.
