Tudomány

Elszabadult egy műhold

Administrator
Administrator

2010. 05. 12. 08:17

Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást.
Korábban a témában:

Az Intelsat nemzetközi távközlési cég – tájékoztatása szerint – április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik.

A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold, az AMC-11 által sugárzott jeleket, ha a Galaxy-15 május 23. táján a pályához ér.

Az AMC-11 digitális kábeltelevíziós adások jelét veszi, és az Egyenlítő feletti 36 ezer kilométeres földkörüli pályán keringve továbbítja azokat valamennyi amerikai kábeltelevíziós cégnek – közölte a műholdat üzemeltető SES World Skies cég szóvivője, Yves Feltes. A két műhold azonos frekvencián működik.

Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak.

Feltes elmondta: megkísérlik az AMC 11-et hajtóműve segítségével az elszabadult műholdtól távolabbi pályára helyezni. Hozzátette, az SES további eljárásokat is fontolgat, de ezekről egyelőre nem kívánt beszámolni.

A két vállalat szerint nem kell attól tartani, hogy a két műhold összeütközne a világűrben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.