Kisléghi Nagy Gyula 1861-ben született. Agronómusi és jogász diplomát szerzett és egy nagyteremiai birtok főintézőjeként dolgozott. Érdeklődése 1892-93 tájékán fordult a régészet felé. Bár nem volt képzett archeológus, szoros kapcsolatot ápolt a kor számos szaktekintélyével, például Hampel Józseffel, a magyar régészet akkori legnagyobb személyiségével.
Ásatásait főként az Észak-Bánságban végezte, Óbesenyő, Nagyteremia, Németkomlós és Pusztavizesda környékén. A feltárásokról Kisléghi Nagy Gyula nagyon pontos leírásokat és sok esetben jegyzetrajzokat készített, s a leletek rendszerezése mellett antropológiai és archeozoológiai vizsgálatokat is végzett. Gyűjteményének egy részét még a XIX. század végén a Bánát múzeum elődjére hagyta, de az általa feltárt tárgyak közül egy arany- és ezüstleletekben gazdag szarmatakori sír még élete során a Magyar Nemzeti Múzeumba került.
A kutató 1917 körül hunyt el, halának pontos helye és időpontja azonban nem ismert. Gyűjteménye kalandos úton, özvegyének hitelezőitől került a Bánát múzeumba, ahol az anyag egy részét már feldolgozták s mint azt Dan Ciubotariu múzeumigazgató elmondta erről számos tanulmány is született. A leletanyag nagy része azonban máig feldolgozatlan, ebben a munkában azonban komoly segítséget jelenthetnek Kisléghi Nagy Gyula rendkívül precíz leírásai.
Maga a régészeti napló 1985-ben az örökösöktől került a közgyűjteménybe más archeológiai feljegyzésekkel egyetemben. A bőrkötéses napló azonban hosszú ideig a raktárpolcokon pihent, és csak a közelmúltban kezdték feldolgozni. Sajnos a kötet csak 1909-ig tartalmaz feljegyzéseket, így a kutatók Kisléghi Nagy Gyula életének utolsó éveiben végzett ásatásairól kevesebb adattal rendelkeznek.
Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum főigazgatója a könyvbemutatón elmondta, hogy a temesvári és a szegedi közgyűjtemény további együttműködést is tervez. Jelenleg egy, a régió ipartörténetéről született román nyelvű kötet magyar fordításának megjelentetésén dolgoznak.
