Az amerikai genetikusok szerint az embereknél a betegségek hátterében lévő gének 80 százaléka a vizsgált afrikai sarkantyús karmosbékában (Xenopus tropicalis) is előfordul. Éppen ezért a tudományos célokra amúgy is sokat használt békafajta modellként szolgálhat az emberi betegségek vizsgálatához.
A karmosbéka összességében 20-21 ezer génnel rendelkezik, ez valamivel kevesebb a 23 ezer emberi génnél – írták a Berkeley Egyetem kutatói. Hozzátették: a békánál – mint ahogy a tyúknál is – számos gén az emberéhez hasonló sorrendben van. Ez azt támasztja alá, hogy számos tartomány alig változott 360 millió éve, vagyis azóta, hogy az állatrendek fejlődési útja különvált.
A béka genomjának vizsgálata hozzájárulhat ahhoz, hogy javuljanak a szabadban élő békák és egyéb kétéltűek túlélési esélyei. A kétéltűek ugyanis nagyon érzékenyen reagálnak a környezetszennyezésre.