Egy északi-tengeri fúrótornyot 1995-ben romba döntő megahullámokról azonban már hivatalosan is megállapították, hogy tarajuk a 26 méteres magasságot is elérte, amikor elemi erővel lecsaptak és beborították az építményt.
Az óriáshullámok pusztítására azóta is bőséggel akad példa. Tavaly, az őszi viharok idején egy hatalmas tartályhajóra zúdultak 22 méter magas vízoszlopok, részben lerombolva felépítményét. A hullámok magasságát a parancsnoki hídról készített videofelvételek elemzésével állapították meg. Idén februárban a francia Riviéra környéki “csendes”, földközi-tengeri vizeken egy sokemeletes luxushajó felső termeinek az ablakait zúzták be hullámok, áldozatokat is követelve.
A második világháború korall-tengeri csatái idején állítólag egy amerikai rombolót tájfun korbácsolta hullámok valósággal körbeforgattak “tengelye” körül, de sikerült “talpra állnia”, és sérülései ellenére úszóképes maradt.
Mivel a sokszor váratlanul érkező hullámok egyre több kárt okoznak – a hajók, kikötők, partok mellett ma már szélerőműparkokat is elpusztíthatnak -, a San Franciscó-i Egyetemen kutatás indult keletkezésük tisztázására és esetleges előrejelzésükre.
A programot vezető Tim Janssen oceonográfus tanulmánya szerint a veszélyes hullámokat a szél, az alacsony légnyomású ciklonokban megemelkedő vízszint, az ár-apály, a sokszor irányt váltó tengeri áramlatok, a tengerfenék domborzata és kis tengerrengések, illetve ezek szerencsétlen összejátszása, illetve egyidejű hatása gerjeszti.
Az általa matematikai úton is kiszámított jelenségeket ellenőrizték a természetben. Így megállapították azt is, hogy ha két – mondjuk – ötméteres hullám találkozik egymással vagy utoléri egymást, az egyesülés révén hat-hét méter magasra duzzadnak, és úgy haladnak tovább. A meder hirtelen mélyedése vagy kiemelkedése fölött áramló tengervíz szélcsendben is kiválthatja hullámok egészen váratlan feltornyosulását.
A következő években a legfrekventáltabb vizekbe és a partok közelébe a hullámzás és a széljárás adatait rögzítő és rádión a központhoz továbbító bójarendszereket telepítenek. Az így gyűjtött adatok alapján pedig (először a közismerten hullámveszélyes hajózó utakra és partvidékekre kidolgozva) hullámveszélyt jelző térképeket készítenek.
