Tudomány

Megfejtették a kígyók hatodik érzékét

A kígyók hőérzékelő gödröcskéjük segítségével a legcsekélyebb hőmérsékletingadozást is észlelik: kutatóknak most sikerült megfejteniük, hogyan működik ez a szerv.

Az érzékelőben különleges fehérjék veszik fel a hősugarakat, majd idegimpulzussá alakítják azokat – számolnak be a Kaliforniai Egyetem kutatói a Nature című folyóiratban a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint.

Az elsősorban viperák, boák és pitonok fején található hőérzékelőt az állatok hatodik érzékének is nevezik.

A kutatók a szervből származó sejteket vizsgálták meg, így jöttek rá az úgynevezett TRPA1 csatorna hőérzékelő szerepére. A csatorna a sejthártya speciális fehérjéiből épül fel, a hősugárzástól felmelegszik, majd az ingert továbbadja az idegvégződéseknek. Érdekes módon a TRPA1 csatorna csak akkor aktiválódik, ha a hőmérséklet meghalad egy bizonyos küszöbértéket. A vizsgált texasi csörgőkígyók esetében ez 28 Celsius fok volt, amely nagyjából egybeesik melegvérű zsákmányállataik hőmérsékletének alsó határával.

A fehérjeérzékelő nem csupán a kígyóknál fordul elő, és más feladatot is elláthat. Emlősök esetében a hő helyett bizonyos kémiai vegyületekre reagál. A kutatók szerint a szenzoros TRP-rendszer sokszínűsége bizonyíték arra, hogy az evolúció során kiválóan alkalmazkodott a különböző fajok igényeihez.

Az ember esetében a TRPA1 csatornát Wasabi-receptornak is hívják, mivel fontos szerepet játszik a japán torma, más néven wasabi bizonyos ízeinek érzékelésében. Ez a funkció a kígyóknál is megmaradt, az evolúció során azonban az ő TRPA1 csatornájuk hőérzékelésre is szakosodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik