Sport

Arn legyőzte Kuznyecovát

A magyar teniszező három szettben győzte le a világranglista-13. Szvetlana Kuznyecovát Rómában.

Az olasz salakpályás tenisztorna első fordulójában honfitársunk rögtön egy élmenőbe botlott, és úgy tűnt, sima vereséget szenved, legalábbis az első szettet 6:3-ra elbukta, riválisa kétszer is el tudta venni az adogatójátékát.

A második játszma hatalmas csatát és rövidítést hozott, ebben a magyar lány bizonyult jobbnak.

A harmadik szett is rövídítésben dőlt el (pedig Arnnak 5:4-nél meccslabdája volt): a két hölgy fej fej mellett haladt a végjátékig, a legvégén azonban honfitársunk koncentrált jobban, és 11:9-re nyerni tudott, ezzel pedig bejutott a torna második körébe. A mérkőzés maratonira sikerült, 3 órát és 22 percet töltöttek a pályán a felek.

Ha a ranglista jelenlegi állását nézzük, akkor ez életem legnagyobb sikere. Végig éreztem a siker lehetőségét, pedig Kuznyecova stílusa nem fekszik nekem. Színvonalas meccset játszottunk ahhoz képest különösen, hogy a szél jócskán zavarta a játékot. Úgy éreztem, Kuznyecova a második szett végére kicsit elfáradt.” – nyilatkozta Arn Gréta a mérkőzést követően.

A következő fordulóban Cseng Csie és az olasz Alberta Brianti párharcának győztese következik a világranglista 48. helyén álló Arn Grétának.

Férfiaknál a 12. helyen rangsorolt Andy Roddick már az első körben búcsúzni kényszerült, az amerikai teniszezőt a francia Gilles Simon ejtette ki két nagyon sima szettben.

Eredmények – római tenisztorna, 1. forduló
nők (2.050.000 dollár összdíjazás):
Arn-Kuznyecova (orosz,11.) 3:6, 7:6 (7-4), 7:6 (11-9)
Benesova (cseh)-Dulko (argentin) 6:2, 6:1
Dominguez Lino (spanyol)-Zahlavova Strycova (cseh) 6:1, 0:6, 7:6 (7-4)
McHale (amerikai)-Peng (Peng, kínai) 6:3, 2:6, 7:6 (9-7)
Medina Garrigues (spanyol)-Schnyder (svájci) 6:3, 6:2

férfiak (2.75 millió dollár összdíjazás):
Simon (francia)-Roddick (amerikai, 12.) 6:3, 6:3
Andrejev (orosz)-Riba (spanyol) 6:4, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik