Tech

Fegyverként is használható naperőművet telepítene az űrbe Kína

kínai űr műhold kínai zászló háttérrel
Anton Petrus / Getty Images
kínai űr műhold kínai zászló háttérrel
Anton Petrus / Getty Images
Az ötlet nem egyedi, más országok terveiben is szerepel.

Egy kilométer széles, fegyverként is használható naperőművet telepítene az űrbe Kína – írja a South China Morning Post.

Többször lehetett már hallani arról, hogy Kína naperőművet telepítene az űrbe. Ennek célja a világűrben korlátlanul elérhető napenergia begyűjtése és felhasználása lenne elektromos áram termelésére, amit a Földön lehetne hasznosítani.

Az ötlet nem egyedi, hasonló technológiával már az Egyesült Államok, Japán és az Európai Unió is kísérletezik. Kína a tervek szerint egy óriási, kör alakú, egy kilométer széles erőművet telepítene az űrbe, körülbelül 36 ezer kilométer magasságba. Ezen a magasságon folyamatosan működne az energiatermelés és a gigawattos teljesítmény szintén elérhető lenne. A megtermelt energiát mikrohullámok segítségével sugároznák vissza a Földre.

Ez a fejlesztés alkalmas lehetne katonai célokra is. A mikrohullámú energianyaláb előnye, hogy nem csak az energiatovábbítására alkalmas. Tuan Paojen, a Hszitien Egyetem mérnöke és a projekt vezető tervezője szerint némi módosítással a rendszer a kommunikáció, a navigáció és a felderítés terén ugyancsak használható lenne. A mikrohullámok képesek lehetnek más katonai egységek megzavarására, valamint távoli eszközök irányítására.

Habár egyre több kormány érdeklődik az űrben termelt energia iránt, a technológia létrehozása továbbra is komoly műszaki és gazdasági kihívást jelent, például a pályára állítás és az energianyaláb precíz irányítása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik