Többek között Elon Musk és Pablo Picasso arcával ellátott robotkutyák szaladgáltak a világ egyik legnívósabb művészeti vásárán, a miami Art Baselen – írta a CNN. A gépek új digitális alkotásokat is „kibocsátanak” magukból.
Egy csapat robotnégylábú techmilliárdosok és híres művészek élethű szilikonarcát viselve fel-alá járkál egy karámban – ez nem egy zavarba ejtő álomkép, hanem Amerika egyik legfelkapottabb alkotójának, Mike „Beeple” Winkelmannek az agyszüleménye.
Az Átlagos állatok című installációjában Elon Musk, Mark Zuckerberg, Picasso, Jeff Bezos, Andy Warhol és Winkelman robotikuskutya-másai esetenként egymással ütközve, körbe-körbe járkálnak, két lábra állva pitiznek, és alkalmanként digitálisan létrehozott, nyomtatott képeket „ürítenek”, miközben a hátukon lévő kijelzőn a „poop mode”, vagyis „kakiüzemmód” felirat villan fel. A robotikus állatok által kibocsátott alkotások mindegyike a hírességek szemszögét megjelenítő, egyedi vizuális stílusban készült.
Beeple a techmilliárdosok robotkutyáinak képeivel kapcsolatban így nyilatkozott:
Egyre inkább úgy látjuk a világot, ahogy ők szeretnék, hogy lássuk, mert nagyon erőteljes algoritmusokat irányítanak. Ők döntik el, mit látunk a világból, és sok ember számára ez az elsődleges hírforrás.
Beeple 2021-ben az NFT-láz idején vált híressé egy 69,3 millió dollárért elkelt 5000 képből álló digitális kollázzsal. Az NFT-k (Non-Fungible Token – nem felcserélhető tokenek) egyedi azonosítóval rendelkező digitális tárgyak, amelyek ugyanúgy megvásárolhatók és eladhatók, mint bármely más tulajdon, azonban nem kézzelfoghatók. Ebbe a csoportba tartoznak a digitális műalkotások, videók, gifek és videójáték-karakterek is.
Amikor Wilkelmann befutott, az NFT-művészet rendkívül népszerűnek számított, azonban a nagy érdeklődést látványos bukás követte. Ugyanakkor az Art Basel 2025-ös iparági jelentése szerint az elmúlt évben a digitális művészet jelentős növekedési szakaszba lépett, így a vásáron Zero 10 néven az NFT-nek egy külön szekciót nyitottak. Ebben a kategóriában voltak a művész groteszk robotkutyái is.
A fogadtatás elég jó, nem fogok hazudni. Ez olyasmi, ami előtt nagyon nehéz az embernek csak úgy elsétálnia, és azt mondania: oké, láttam már ilyet. Nem, ilyet még nem láttál
– jegyezte meg Mike Wilkelmann.
A „szobrok” életideje azonban korlátozott: elsődleges funkciójuk, a képek rögzítése és mentése, három év után megszűnik. Ez végességet ad a mechanikus állatoknak, de az alapvető mozgáskészségük megmarad. Ennek ellenére a Zuckerberg-, Musk- és Wilkelmann-kutyák a vásár első órájában elkeltek.

