A mesterséges intelligencia (MI) már önmagát is képes átprogramozni – fedezték fel a Google munkatársai. A Futirism szerint hackerek egy csoportja arra törekszik, hogy az MI segítségével olyan rosszindulatú szoftvereket, azaz malware-eket hozzanak létre,
A PROMPTFLUX trójai malware-család már képes interakcióba lépni a Google Gemini modelljének alkalmazásprogramozási felületével (API), így megtanulhatja, miként írhatja át magát. Amennyiben az eszköz elsajátítja az MI-program képességeit, a jövőben akár valós időben is módosíthatja önmagát. Ezáltal elkerülheti a lelepleződést, így a cégeknek még nehezebb lesz kivédeniük a kibertámadásokat.
A Google’s Threat Intelligence Group (GTIG) szerint a hackerek valószínűleg pénzszerzés céljából hozták létre az eszközt. A szervezet blogbejegyzésében felhívta a figyelmet a tiltott MI-eszközök fejlődő piacára, mely eszközök a jövőben akár lejjebb vihetik a belépési küszöböt a kevésbé ügyes kiberbűnözők számára.
Azonban megjegyzik, hogy a kódcsoport jelenleg fejlesztési fázisában van, a rendszerükben eddig nem tapasztalták valódi gépeken való bevetését, és további intézkedéseket tettek az eszköz letiltására. A mesterséges intelligencia felhasználása ennek ellenére továbbra is jelentős veszélyeket rejt magában: a Google szerint az Észak-Koreából, Iránból és a Kínai Népköztársaságból származó állami szereplők jelenleg is kísérleteznek a MI kibertámadásokban történő bevetésével.
A mesterséges intelligencia viszont nem kizárólag az ártó szándékú hackercsoportokat erősítheti, hanem a védekezésben is segíthet. A DeepMind MI-alapú eszközét, a Big Sleepet például a szoftverek sebezhető pontjai keresésére fejlesztették ki. A hibavadász program egy tavalyi vizsgálatban 20 sebezhetőséget is feltárt különböző nyílt forráskódú rendszerekben.
