Tech

Elképesztő felvételeken az év első szuperholdja

MUSTAFA YALCIN / Anadolu via AFP
MUSTAFA YALCIN / Anadolu via AFP

Október 7-én kedden volt látható az égen az év első szuperholdja. A szeptember 22-i napéjegyenlőséghez legközelebbi teliholdra szüreti holdként hivatkoznak, állítólag a mezőgazdasági hagyományok miatt, ilyenkor ugyanis a gazdák sötétedés után is szüretelhettek.

A Hold Budapesten nem sokkal este 6 után kelt fel, és a megszokottnál kicsit fényesebb, illetve nagyobb volt.

A nagyobb és fényesebb Holdat világszerte sokan nézték az égen, erről rengeteg fotó is született.

10 fotó

Szuperhold csak teliholdkor figyelhető meg, hátterében az áll, hogy az égitest ilyenkor pályája azon pontján jár, amely meglehetősen közel van a Földhöz. Október 7-én az égitest nagyjából 10 százalékkal volt közelebb a szokásosnál. A következő telihold november 5-én lesz, ez lesz a legnagyobb szuperhold 2019 óta.

Kapcsolódó
Látványos égi vándorokat figyelhetünk meg októberben
Majzik Lionel asztrofotós két üstököst is megörökített az elmúlt időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik