Tech

Több mint 1200 kilométert tett meg egyetlen töltéssel ez az elektromos autó

Illusztráció: Olga Rolenko / Getty Images
Illusztráció: Olga Rolenko / Getty Images

A Mercedes-Benz 2025 év elején jelentette be, hogy megkezdte a Factorial Energy által fejlesztett szilárdtest-akkumulátor közúti tesztelését egy EQS prototípusban, amely kapcsán már akkor 1000 kilométer feletti hatótávot ígértek a mérnökök. Most kiderült, milyen eredményt hozott az első éles teszt: az autó augusztus végén Stuttgartból indult el, majd Dánián keresztül, több mint 1200 kilométer megtétele után érkezett meg a svédországi Malmőbe. Mindezt úgy, hogy egyszer sem álltak meg tölteni az autót – írja a Villanyautósok.hu.

Az autó 1205 kilométeres távot tett meg, és ezután még maradt 137 kilométerre elegendő energia az aksiban.

Az útvonal az A7-es és E20-as autópályán keresztül vezetett. A technológia hátterében a cég Formula–1-es fejlesztőközpontja áll, a Mercedes-AMG High Performance Powertrains, amely szorosan együttműködött a Factorial Energy amerikai akkumulátorgyártóval. Az EQS prototípusban alkalmazott FEST lítium-fém cellák a szilárdtest-technológia új generációját képviselik.

Az akkumulátor úgynevezett pneumatikus aktuátorokat kapott, amelyek a töltés és kisütés során fellépő térfogatváltozásokhoz igazodva biztosítják a cellák állandó kontaktusát és hosszú távú megbízhatóságát. Az energiatároló 25 százalékkal nagyobb használható kapacitást kínál, miközben tömege és mérete a jelenlegi EQS akkumulátoréhoz hasonló.

Mercedes-Benz

A Mercedes-Benz szerit a hatásfok további javítását a passzív légáramlásos hűtés szolgálja. Markus Schäfer, a vállalat technológiai igazgatója mérföldkőnek nevezte az eredményt, ami szerinte jelzi, hogy a technológia már nemcsak a laborban, hanem a valóságban is működik.

Kapcsolódó
Világrekordot állított fel a BYD kocsija
Egy németországi tesztpályán próbálták ki a Yangwang U9 átalakított verzióját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik