Tech

Döntés született a Google történelmi fontosságú perében

Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images

Meglepő döntés született a Google ellen évek óta folyó trösztellenes perben: az ügyben eljáró szövetségi bíró egy évvel azután, hogy azt állította, a Google illegális monopóliumot alakított ki, azt a döntést hozta, hogy a techóriásnak nem kell megválnia a Chrome böngészőjétől és az Android operációs rendszert sem kell értékesítenie – írja az Engadget.

A Google-t nem fogják kötelezni a Chrome eladására, a bíróság pedig nem fogja a végső ítéletben szerepeltetni az Android operációs rendszer feltételes értékesítését sem. A felperesek túllépték a határt, amikor ezen kulcsfontosságú eszközök kényszerértékesítését kérték, amelyeket a Google nem használt fel illegális célokra

– jelentette ki 230 oldalas döntésében Amit Mehta bíró.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium (DOJ) 2020-ban perelte be a technológiai óriást a tröszellenes törvények megsértése miatt. A tavaly augusztusban közzétett ítélet szerint a Google milliárdokat fizetett annak érdekében, hogy a terméke legyen az alapértelmezett keresőmotor az okostelefonok böngészőiben. Ezért merült fel lehetőségként a cégbirodalom feldarabolása, amit most elvetettek.

A mostani ítélethirdetés azonban nem teljes diadal a Google számára: a keresőóriásnak ugyanis meg kell változtatnia néhány üzleti gyakorlatát.

Ennek értelmében a Google a továbbiakban nem köthet kizárólagos megállapodásokat a keresője, a Google Assistant, a Gemini vagy a Chrome terjesztésére vonatkozóan. Így például nem kötelezheti arra az eszközgyártókat, hogy előre telepítsék alkalmazásait a készülékre annak érdekében, hogy hozzáférést kapjanak a Play Áruházhoz.

Amint Mehta döntése szerint a Google a bevételmegosztási megállapodásokat sem kötheti az alkalmazások elhelyezéséhez. A Google azonban továbbra is fizethet partnereinek – például az Apple-nek – a kereső- és más alkalmazások termékeikbe történő előzetes feltöltéséért. A techóriásnak azonban keresési indexadatokat és felhasználói interakcióra vonatkozó adatokat is meg kell majd osztania néhány kijelölt versenytársával, ezzel támogatva a verseny erősödését.

A Google reakciójában jelezte, hogy aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy a bíróság követelményei hogyan befolyásolják majd felhasználóikat és az ő adatvédelmüket, ezért alaposan felülvizsgáljuk a döntést.

Üdvözölték ugyanakkor, hogy az ítélet részeként a bíróság elismerte, hogy mennyit változott az iparág a mesterséges intelligencia megjelenésével. Ez szerintük ugyanis sokkal több lehetőséget kínál az embereknek az információk megtalálására.

Kapcsolódó
Mi lesz most, hogy kimondták a Google monopóliumát?
Jogi értelemben nem kizárt, hogy feldarabolják az Alphabet cégbirodalmát, de közel sem ez a legvalószínűbb opció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik