Tech

A parti őrség elárulta, mi okozta a Titan tragédiáját

Handout / OceanGate Expeditions / AFP
Handout / OceanGate Expeditions / AFP

Megszólalt a Titan mélytengeri merülőhajó katasztrófájával kapcsolatban az amerikai parti őrség. A hatóság szerint súlyos mulasztások vezettek a tragédiához, amely öt ember halálához vezetett.

A jármű utolsó merülését a biztonsági óvintézkedések mellőzése, valamint tervezési és ellenőrzési hiányosságok előzték meg, pedig ezek betartása mellett megelőzhető lett volna a Titan összeroppanásával járó baleset. A jelentés szerint a búvárhajót üzemeltető OceanGate kritikus biztonsági eljárási hibákat ejtett, ráadásul a jármű tervezési, engedélyeztetési, karbantartási és ellenőrzési eljárása szintén elégtelen volt – foglalta össze az MTI.

A parti őrség úgy gondolja, a cég vezérigazgatójának, Stockton Rush-nak nagy felelőssége volt a szerencsétlenség bekövetkeztében, és ha nem vesztette volna életét ő is a Titan fedélzetén, most minden bizonnyal büntetőeljárás indulna ellene. A hatóság ezzel együtt azt javasolja, szigorítsák a kereskedelmi célú mélytengeri expedíciók ellenőrzését.

A Titan búvárhajó 2023. júniusában szenvedett balesetet, amikor öt emberrel a fedélzetén az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsainak közelébe ereszkedett, de szerkezete nem bírta a mélytengeri nyomást, és összeroppant. A járművel már nem sokkal a lemerülés után megszakadt a kapcsolat, és komoly nemzetközi összefogással indítottak több napos mentőakciót a kimentésére. A tragédiával kapcsolatos korábbi cikkeink alább elérhetők:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik