Már négy lezuhant darabját találták meg Lengyelországban egy SpaceX Falcon 9 űrrakétájának. A hatóságok szerint további rakétadarabok az ország területének több mint felét átszelő, mintegy 100 kilométer széles sávban bukkanhatnak még elő.
Amint a 24.hu beszámolt róla, múlt héten a hordozórakéta egy része egy meghibásodás miatt Európa felett belépett a Föld légkörébe. 2025. február 19-én hajnali három-négy körül több ország (például Svédország, Dánia és Anglia) égboltján is feltűntek a törmelékek. A rakéta darabjai azonban Lengyelországban értek földet, de szakértők szerint Ukrajnába is juthatott néhány kisebb egység.
Az MTI a Lengyel Űrügynökség (POLSA) közleménye alapján arról ír a rakétadarabok nem jelentenek veszélyt a lakosságra. A SpaceX szerint a rakéta darabja nem mérgezők, ennek ellenére arra kérik a lakosokat, ne nyúljanak hozzájuk, ha rájuk találnak, inkább értesítsék a lengyel hatóságokat.
A SpaceX február elsején lőtte fel az alapvetően újrahasznosítható rakétát, ám ezzel a konkrét példánnyal az volt a terv, hogy a Csendes-óceánba csapódik. Azonban hajtóműve meghibásodott, ezért hetekig körözött a bolygó körül, majd lezuhant. A szakértők szerint a rakéta Anglia fölött nagyjából 27 ezer kilométer per órával száguldott el, és bár máskor is megesik hasonló, ellenőrizetlen visszaérkezés, ez veszélyes is lehet, ha lakott terület közelében történik.

