Tech

Év végétől mobilok millióit tiltják ki az EU-ból

Blablo101 / Getty Images
Blablo101 / Getty Images

Az év végétől már csak USB-C töltős telefonokat lehet árusítani az Európai Unióban, ez pedig súlyos hatással lesz a használtmobil-piacra: 8 millió készülék behozatalát lehetetlenítheti el az EU – írja a The Register.

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának döntéshozói 2022 júniusában fogadták el azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy az összes EU-ban értékesített okostelefont – így az iPhone-okat is – USB-C porttal kell ellátni. A döntés nemcsak a telefonokra terjed ki, hanem minden kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközre, így a táblagépekre, digitális kamerákra, fejhallgatókra és hordozható videójátékos kütyükre is. A jogszabály a laptopokat is érinti, ezeken viszont 2026 áprilisától lesz kötelező az USB-C használata.

Az egységes töltési megoldást megállapító, ideiglenes egyezség célja, hogy fenntarthatóbbá tegyék a termékeket, csökkentsék az elektronikai hulladék mennyiségét, valamint megkönnyítsék a fogyasztók életét.

A 2024. december 28-án életbelépő jogszabály azonban a használt készülékekre is vonatkozni fog, emiatt pedig – Simon Bryant piackutató szerint – éppen a környezetvédelem ellen fog hatni, legalábbis rövid távon, hiszen megnehezíti a használt és felújított eszközök értékesítését.

A szabályozás csak az EU-n kívülről behozott telefonokra vonatkozik, vagyis a tagállamokon belül a másmilyen csatlakozójú használt mobilokat el lehet adni, de még így is rengeteg készüléket érint majd. Az Európai Unió ugyanis a világ legnagyobb használttelefon-importálója: évente sok millió másodkézből való készülék érkezik Japánból, az Egyesült Államokból és Szingapúrból.

A piackutatók szerint a jogszabály miatt ötből két használt készülék válik majd eladhatatlanná, ami összesen 8 millió eszközt jelent, amelyek értéke meghaladja a 789 milliárd forintot. Bryant emiatt úgy véli, félő, hogy sok vállalkozás inkább megpróbálkozik olyan illegális módszerekkel, mint az adó- és vámkerülés, minthogy feladja jövedelmező üzletét, ezért a jogszabály gazdasági terhet is róhat az unióra.

Kapcsolódó
2025-ben már kötelező lesz az USB-C az iPhone-on Európában
Megvan a dátum, mikortól kötelező a telefonokon az USB-C port az EU-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik