Tech

2025-ben már kötelező lesz az USB-C az iPhone-on Európában

Getty Images
Getty Images

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanács döntéshozói júniusban fogadták el a jogszabályt, aminek értelmében az összes EU-ban értékesített okostelefont – beleértve az iPhone-t is – USB-C porttal kell ellátni. Az egységes töltési megoldást megállapító ideiglenes egyezség célja, hogy fenntarthatóbbá tegyék a termékeket, csökkentsék az elektronikai hulladék mennyiségét, valamint megkönnyítsék a fogyasztók életét – írta akkor az EP közleménye. Nyáron ugyanakkor még nem volt pontos dátum, hogy mikortól érvényes a jogszabály, ma viszont már ezt is tudjuk:

2024. december 28.

Ettől a dátumtól számítva az Európai Unióban nem kerülhet forgalomba olyan készülék, ami nem az USB-C szabványt használja töltésre. A döntés ugyanakkor nemcsak a telefonokra vonatkozik, hanem minden kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközre, így a táblagépekre, digitális kamerákra, fejhallgatókra és hordozható videójátékos kütyükre is. A jogszabály a laptopokat is érinti, ezeken viszont 2026 áprilisától lesz kötelető az USB-C használata.

A legtöbb okostelefon gyártót a döntés nem érinti kellemetlenül, hiszen alig akad már olyan cég, ami nem állt még át az USB-C használatára, a legnagyobb különc ilyen szempontból az Apple, ami a kezdetek óta saját csatlakozószabványt használ a telefonjain. Ennek viszont az említett dátumot követően biztos vége, 2025-ben a vállalat már csak akkor tudja értékesíteni a készülékeit az Unióban, ha megfelel a jogszabályi kötelezettségnek – a tagállamoknak amúgy 24 hónap áll rendelkezésre, hogy helyi szinten foganasítsák az előírást.

Lehetséges ugyanakkor, hogy az Apple már a jogszabály érvénybe lépése előtt megteszi a szükséges lépéseket. A Bloomberg szakújságírója, Mark Gurman korábban úgy nyilatkozott, hogy a váltás már jövőre megtörténhet, ami azt jelentené, hogy az iPhone 15 lehet az első Apple okostelefon, amely USB-C csatlakozóval érkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik