Tech

Nem lett fotós király az iPhone 16

Apple
Apple
Viszont videózás terén továbbra sincs párja a Pro Max modellnek.

Szeptember 20-án került a boltokba az Apple legújabb okostelefon-családja, az iPhone 16-széria, ami egyben azt is jelentette, hogy az internetet elárasztották a készülékekről készült tesztek és vélemények. A szakma által elismert, független tesztlabor, a Dxomark is közzétette a saját elemzését, ami alapján kamerás fronton az idei legerősebb iPhone 16 Pro Max modellnek nem sikerült cúcsra törnie, hiszen a negyedik helyet szerezte meg a kamerás képességeket vizsgáló teszten.

Az okostelefon összesen 157 pontot gyűjtött, három ponttal jobb értékelést szerezve, mint a tavalyi iPhone 15 Pro Max modell, ezzel ugyanakkor csak a negyedik helyet sikerült megszereznie a ranglistán, olyan mobilok mögött, mint a Huawei Pura 70 Ultra (163 pont), a Google Pixel 9 Pro XL (158 pont) és a Honor Magic 6 Pro (158 pont).

Ehhez persze érdemes hozzátenni, hogy a 157 pont egy több szempont alapján elért átlag, és videós fronton az iPhone 16 Pro Max továbbra is köröket ver a konkurensre az ebben a szegmensben elért 159 pontjával.

Az Apple szeptember 9-én mutatta be az új telefonjait (más termékekkel együtt), már akkor megtudtuk a magyar árakat, időközben elérhetővé vált az iOS 18 operációs rendszer, illetve kiderült, hogy a mesterséges intelligencia-funkciókból Európa idén még nem kap meg semmit, ahogy várni kell arra is, hogy az iOS-t és Androidot használó emberek között itthon elérhető legyen az RCS-szabványon alapuló üzenetküldés.

Kapcsolódó
iPhone 16: itt vannak a magyar árak
Az Apple bejelentette az iPhone 16 szériát, és megvannak a hazai árak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik