Tech

Ellehetetlenítik a csillagászokat Elon Musk műholdjai

Manuel Mazzanti / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Manuel Mazzanti / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Egy új tanulmány alapján az Elon Musk-féle Starlink egyre gyarapodó műholdflottájának rádiósugárzása megnehezíti az univerzum vizsgálatát – írja a BBC. Nem ez az első alkalom, amikor a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a projekt kutatási problémákat okoz.

A SpaceX-hez tartozó Starlink célja, hogy világszerte gyors műholdas internetet biztosítson, ehhez pedig több ezer űreszközre van szükség. A Holland Rádiócsillagászati Intézet (ASTRON) szerint ezek elvakítják a rádióteleszkópokat, és akadályozzák a csillagászokat.

Jessica Dempsey, az ASTRON igazgatója szerint minden egyes felbocsátással csökken az égbolt láthatósága. A műholdak sugárzása többek között a galaxisok középpontjában lévő fekete lyukak, a több millió fényévre lévő galaxisok, illetve az exobolygók megfigyelését zavarja.

A második generációs, V2-es műholdak által okozott interferenciát az ASTRON 32-szer erősebbnek találta, mint az első műholdakét.

Dempsey hozzátette: a sugárzás meghaladja a Nemzetközi Távközlési Egyesület által meghatározott értéket.

Jelenleg több mint 6400 Starlink-műhold keringhet a Föld körül mintegy 550 kilométeres magasságban. Az eszközök viszonylag nagyok, közel 3 méter átmérőjűek, és 8 méter széles napelempanel is tartozik hozzájuk.

Nem pusztán a Starlink okoz problémát, egyre több cég hoz létre hatalmas műholdflottákat. Jelenleg a SpaceX-é a legnagyobb, de a fő vetélytárs OneWebnek is közel ezer egysége van, és már az Amazon is dolgozik hálózata fejlesztésén. A műholdak száma 2030-ra várhatóan meghaladja a 100 ezret.

Szigorúbb előírások kellenének

Az új vizsgálatot a hollandiai LOFAR rádióteleszkóp segítségével végezték el egy júliusi napon. Az űrben számos objektum, köztük távoli galaxisok és bolygók bocsátanak ki elektromágneses sugárzást. Ez hullámok formájában terjed, amelyet többek között rádiótávcsövek képesek detektálni, ezt az észlelési módot zavarják meg a műholdak.

A szakértők az összes megfigyelt V2-es eszköz esetében kimutattak járulékos elektromágneses kibocsátást. A jel mintegy 10 milliószor erősebb volt, mint a leggyengébb azonosított fényforrásokból származó sugárzás, Cees Bassa, a csapat tagja szerint ez olyan, mintha a szabad szemmel látható leggyengébb csillagokat és a telihold fényességét hasonlítanánk össze.

Mivel az elkövetkező időszakban újabb műholdakat indítanak majd, a probléma súlyosbodni fog. A kutatók ráadásul nemcsak a rádiósugárzás, hanem a fényszennyezés miatt is aggódnak, az űreszközök tükröződése ugyanis az optikai teleszkópok működését gátolja.

A SpaceX a jelenséget felismerve korábban bejelentette, hogy a második generáció esetében mérséklik a tükröződést. A friss eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy a V2-esek még problémásabbak a csillagászok számára, félő, hogy számos vizsgálat ellehetetlenülhet.

A szakértők úgy vélik, a helyzet orvoslásához szigorúbb szabályzásokra lenne szükség. A SpaceX például szabványt állíthatna fel a zavar korlátozására, ehhez már akár a műholdak akkumulátorának árnyékolása is hozzájárulhatna.

Kapcsolódó
Tétlenül nézzük, ahogy elveszítjük az éjszakai égboltot
Nem ugyanazt az éjszakai égboltot látjuk, mint elődeink.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik