Tech

Páratlan fotók készültek a Naprendszer legrejtélyesebb bolygójáról

Lenyűgöző képeket készített a Merkúrról a BepiColombo űrszonda, miközben elszáguldott a bolygó mellett – derül ki az Európai Űrügynökség (ESA) közleményéből. A manőver közben az eszköz csupán 165 kilométerre volt a planéta felszínétől, és most először tisztán látta annak déli sarkát is.

Az ESA és a Japán Űrügynökség (JAXA) közös fejlesztésű szondája szeptember 4-én haladt el negyedszer a Naphoz legközelebbi bolygó mellett. A BepiColombo a jövőben még kétszer fogja megközelíteni a Merkúrt, 2026 novemberében pedig pályára áll majd a bolygó körül.

Az eszköz kamerái teljesen egyedi nézőpontból örökítették meg a bolygó felszínét, és még egy újonnan elnevezett kráter is sikerült lencsevégre kapniuk.

A 155 kilométer átmérőjű becsapódási kráter a Stoddart nevet kapta Margaret Olrog Stoddart új-zélandi művész után, aki virágokat ábrázoló festményeiről ismert. A Stoddart-kráter többek között azért is érdekes, mert keletkezése után vulkáni láva öntötte el, amelynek nyomai még ma is látszanak.

ESA / BepiColombo / MTM

A szakértők emlékeztettek rá, hogy a mostani fekete-fehér fotók hiába a legjobbak, amiket a BepiColombo eddig készített, közelében sincsenek azoknak, amelyeket bolygó körüli pályára állása után fog készülni. Fő megfigyelőkamerája ugyanis csak azután lép majd működésbe, és a mostaninál sokkal nagyobb felbontású fényképeket alkot majd.

A kutatók azt is elárulták, hogy a BepiColombo missziója mindössze a harmadik küldetés valaha, amely a Merkúrt vette célba, emiatt ez számít Naprendszerünk legkevésbé feltérképezett, és legrejtélyesebb bolygójának. Ennek oka, hogy meglehetősen nehéz eljutni a Naphoz igencsak közel keringő égitesthez.

Kapcsolódó
Csodás fotó készült a Naprendszer rejtélyes bolygójáról
Döbbenetes részletek tűnnek fel a James Webb űrtávcső új fényképén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik