Tech

Több mint duplájára nő a Prime Video díja

Amazon
Amazon
Vége a 899 forintos előfizetésnek.

Az Amazon hazánkban is megemeli a Prime Video névre hallgató streaming-szolgáltatásának díját, melyet igénybe véve, többek között, olyan sorozatok elérhetők, mint A fiúk (The Boys), a Fallout vagy éppen az animációs Legyőzhetetlen (Invincible).

Az előfizetés, egy hónapra, ezidáig, a hazánkban elérhető legalacsonyabb díj volt, mindössze 899 forint, ez emelkedik, hamarosan, 1900 forintra.

A szolgáltatás tájékoztatása szerint a meglévő előfizetőknek a szeptemberit követő első előfizetési időszakától kezdődően lesz érvényes az új díjszabás.

A felhasználóknak kiküldött, értesítő levél kitér arra is, hogy az ár azért emelkedik, hogy az Amazon a jövőben is minél többet tudjon befektetni abba, hogy a Prime Video még értékesebbé váljon az előfizetők számára.

Az áremelkedés, bár váratlannak mondható, de semmiképp nem meglepő, hiszen a közelmúltban rengeteg szolgáltatás jelentett be drágulást vagy emelt a havidíjakon. Augusztus végén derült ki, például, hogy a közeljövőben jelentősen megnő a Netflix ára, szintén a nyár végén érkezett a hír, hogy brutálisan megdrágul a YouTube Premium, korábban árat emelt a SkyShowTime, és majdnem biztos, hogy hamarosan – az amerikaiakhoz hasonlóan – a Disney+-ért is többet kell majd fizetni, mint jelenleg.

Kapcsolódó
Nyakunkon a Disney+ jelszómegosztás vége
A Disney vezetője jelezte, ősszel keményen lecsapnak a jelszómegosztókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik