Tech

Egyáltalán nem szabadna képernyőt látniuk a kisgyerekeknek

StefaNikolic / Getty Images
StefaNikolic / Getty Images

A svéd hatóságok azt tanácsolják a szülőknek, ne engedjék két év alatti gyermekeiket tévé, okostelefon és számítógép képernyője elé – írja az MTI.

Az ország egészségügyi hivatala szerint a kétévesnél fiatalabb gyerekeket minden kijelzőtől távol kell tartani, a két- és ötéves kor közöttiek képernyő előtt töltött idejét pedig napi egy órára kell korlátozni. 6 és 12 év között már legfeljebb két óra is megengedhető, 13 és 18 év között napi két-három órát is tölthetnek képernyő előtt.

Jelenleg a 13 és 16 év közötti kamaszok átlagosan napi hat és fél órát töltenek a képernyő előtt az iskolai órákon kívül, így kevés idejük marad a csoportos tevékenységekre, a testmozgásra és a megfelelő alvásra, közölte Jakob Forssmed, egészségügyi miniszter. Azt is megjegyezte, hogy Svédországban alvásválság tapasztalható, mivel a 15-16 éves középiskolások több mint fele nem alszik eleget. A közegészségügyi ügynökség azt is javasolja, hogy lefekvés előtt a fiatalok ne férjenek hozzá képernyőkhöz, a táblagépeket és okostelefonokat éjszakára a szülők tartsák távol a gyermekek hálószobájától.

A kérdéskörrel foglalkozó tanulmányok szerint a képernyő előtt töltött túl sok idő károsíthatja az alvást, depressziós tünetekhez és a testi szükségletek figyelmen kívül hagyásához vezethet. A svéd kormány egyben nemrégiben jelezte, hogy fontolgatja az okostelefonok kitiltását az általános iskolákból.

Kapcsolódó
Ezért nagy baj, ha sok időt tölt képernyők előtt a gyerek
Rengeteg hallott és kimondott szótól fosztják meg a kisgyermekeket a kijelzők, ez pedig gátolja nyelvi fejlődésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik