Tech

Magmaóceán nyomaira bukkantak a Holdon

ISRO / X
ISRO / X

Izzó magmából álló óceán lephette be egykor a Hold déli sarkát a tudósok szerint – írja a BBC. A szakértők régóta sejtették, hogy több milliárd éve olvadt kőzetek lehettek az égitest felszínén, az indiai Csandraján-3 küldetés azonban bizonyítékot is találhatott erre.

India tavaly augusztus 23-án írt történelmet azzal, hogy elsőként landolt sikeresen a Hold déli sarkának közelében. Nem sokkal a landolás után működésbe lépett a Pragján nevű holdjáró, amelynek feladata az égitest talajösszetételének vizsgálata, és fagyott víz keresése volt az égitest addig feltáratlan részén.

Az eszköz által vett minták alátámasztják, hogy amikor a Hold létrejött – nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt – forró magma boríthatta a felszínét. Ezután az égitest lassan elkezdett lehűlni, amelynek következtében a felszínre úszott egy könnyű, anortozit nevű ásvány, amelyből később a Hold szilárd felszíne kialakult.

A tudósok emellett egy 4 milliárd éve történ aszteroidabecsapódás nyomait is felfedezték, amelyről úgy hiszik, az hozhatta létre a Déli-sarki Aitken-medencét, a Naprendszer egyik legnagyobb kráterét.

Kapcsolódó
Elképesztő kincseket találtak az indiaiak a Holdon
Egy fontos kémiai elemet azonban még nem sikerült azonosítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik