Tech

Probléma adódott a felszereléssel, elhalasztották az űrsétát

Roberto Machado Noa / Getty Images
Roberto Machado Noa / Getty Images

Űrsétát terveztek a NASA két, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) szolgáló asztronautája számára június 13-ára, a műveletet azonban nem sokkal az indulás előtt lefújták – írja a Space.com. A párosnak többek közt olyan mintákat kellett volna begyűjteniük az ISS külsejéről, amelyekben mikrobák lehetnek.

Tracy Dyson és Matt Dominick a 71. expedíció tagjai.

A páros már elkezdte felvenni az űrruhát, amikor nagyjából egy órával a tervezett start előtt a NASA bejelentette az űrséta elhalasztását.

Az űrhivatal már megkezdte a művelet közvetítését, amikor megtették a bejelentést. A NASA később arról számolt be, hogy az űrruhával adódott kényelmetlenségi probléma, azt, hogy ez melyik űrhajóst érintette, nem közölték.

A Dysont és Dominickot segítő legénységi tag Suni Williams asztronauta volt. Williams nemrég érkezett az űrállomásra társával, Butch Wilmore-ral a Boeing Starliner űrhajójának fedélzetén, amely jelenleg tesztmisszióját teljesíti.

A Starlinert június 5-én bocsátották fel, egy nap múlva pedig dokkolt is az ISS-re. A páros eredetileg egy hetet töltött volna el az űrállomáson, ám a kapszula meghibásodott, ezért június 18-ára tették át a visszaindulást. Részben épp az űrséta előkészületei miatt nem jutott elég idő a Starliner helyreállítására.

Kapcsolódó
Meghibásodott a Boeing űrhajója, nem tudja hazahozni az asztronautákat
A tervezetthez képest napokkal később térhetnek csak vissza a Földre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik