Belföld

Új karrier: a csúcsfizetést kínáló „férfi szakma”, ahol a dolgozók közel fele nő

Az informatikai szakmákkal kapcsolatban két gyakori sztereotípia létezik: az egyik, hogy kiemelkedő fizetést kínálnak, a másik pedig, hogy jellemzően „férfi szakmák”. Míg az első állítást az iparági felmérések is visszaigazolják, a második valóban csak egy sztereotípia. Olyannyira, hogy az egyik legkeresettebb informatikai szakmában például közel 50 százalék a nők aránya a PROGmasters IT képzési központ adatai szerint. Az informatika területén is érdemes tehát leszámolni a női munkavállalókat érintő sztereotípiákkal, hiszen a karrierváltást tervező nők számára a különböző, munka mellett is végezhető képzések kiváló lehetőséget kínálnak a kiemelkedő fizetést és karriert nyújtó szakmába való belépésre.

Az informatikai szakma, amelyben szinte minden második munkavállaló nő

Az EU-ban mintegy 8,4 millió embernek ad munkát az IKT-iparág, de közöttük csak 18,5 százalék a nők aránya. Magyarországon még ennél is rosszabb a helyzet: az IKT-szektorban dolgozók mindössze 12,3 százalékát teszik ki a nők. Van azonban egy szakma az IT területén, ahol kiugró a női munkavállalók aránya: a tesztelői munkakörben – amely kiemelkedő fizetést kínál – messze átlag felett van a számuk. Az egyik legnagyobb hazai IT képzési központban, a PROGmastersnél például az elmúlt négy évben összesen 133-an végeztek tesztelőként, akik között 47 százalék a nők aránya. Ráadásul a PROGmastersnél 3-6 éve végzett IT szakemberek már átlagosan bruttó 1,06 millió forintot keresnek.

Precizitás és empátia kell hozzá

De mivel is foglalkozik egy tesztelő? A tesztelők feladata, hogy a programozók által elkészített alkalmazások, szoftverek hibátlan működéséről megbizonyosodjanak, illetve ellenőrizzék, hogy az elkészült program megfelel-e az ügyfél igényeinek. A szerepük ezért nélkülözhetetlen, hiszen például egy orvosi vagy egy repülőgép-karbantartási szoftver működését, vagy egy távközlési eszköz programját is a szoftvertesztelők ellenőrzik. A manuális tesztelő szakember ezeket a feladatokat “kézzel” végzi el, míg az automata tesztelő egyszerűbb programok segítségével automatizálja a folyamatokat. A tesztelő munkakörben tehát elengedhetetlen a precizitás és az empátiakészség is – hiszen a tesztelőknek mások munkájára kell visszajelzést adniuk.

 

Most jelentkezhet, aki karriert váltana – az elhelyezkedésben is segítenek

Most bárki jelentkezhet a PROGmasters június 24-én induló, munka mellett is elvégezhető, online szoftvertesztelő képzéseire, amelyek résztvevői két szakterületen – a manuális tesztelés és a tesztautomatizáció területén – is megszerezhetik a munkaerőpiac által elvárt naprakész ismereteket. Aki inkább humán érdeklődésű és kevésbé nyitott a programozásra, annak a junior szoftvertesztelő (manuális) képzést érdemes választania, míg akik a programozás – és ezen belül az AI anyanyelvének is számító Python nyelv – iránt is érdeklődnek, a 2in1 (manuális & automata) tesztelő képzést kezdhetik el.

A sikeres felvételihez csak felhasználói szintű informatikai ismeretek szükségesek. Az 5 hónapos, hétfőtől-csütörtökig, 17-20 óráig zajló online képzést sikeresen teljesítők egy nemzetközileg elismert képesítést (ISTQB / CTFL) is szerezhetnek, ráadásul a PROGmasters az elhelyezkedésben is segíti a résztvevőket, például több mint 100 partnercégénél.

Most csütörtökön bárki benézhet az ingyenes, online nyílt napra

Az IT karrier iránt érdeklődők számára a PROGmasters június 13-án, csütörtökön 18 órakor ingyenes, online nyílt napot tart. Ennek résztvevői részletes információkat kaphatnak az induló képzésekről, mindent megtudhatnak az elhelyezkedési lehetőségekről, valamint találkozhatnak a mentorokkal és a korábbi végzettekkel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik