Tech

Félelmetes fejlesztéssel állhat elő hamarosan az OpenAI

Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

A világ vezető mesterséges intelligencia vállalata, az OpenAI kedden közölte, hogy megkezdte az új MI csúcsmodelljének képzését, amely a népszerű online chatbot, a ChatGPT alapját képező GPT-4 technológiát válthatja majd fel, írja a The New York Times.

A Sam Altman vezette cég blogbejegyzésben azt írta, az új modelltől azt várják, hogy „új szintre emeli” a mesterséges intelligenciát, amely még közelebb viheti őket a mesterséges általános intelligencia (AGI) eléréséhez.

Ez azt jelentené hogy szinte mindenre képes lenne a modell, amit az emberi agy tud.

Az OpenAI azt is leszögezte, hogy számolva a vállukra nehezedő nyomással egy új védelmi bizottságot hoznak létre, amelynek feladata az lesz, hogy folyamatosan vizsgálja, hogyan kezeljék az új modell és a jövőbeli technológiák jelentette kockázatot. A bizottság a mostani 90 napos vizsgálat lefolytatása után tanácsokat ad a cégvezetésnek arról, milyen plusz óvintézkedésekre lenne szükség.

Bár név szerint nem említik, lehetséges hogy a következő modell fejlesztése az úgynevezett Project Q* keretein belül zajlik, amelynek létezésére a cég tavaly év végi balhéjakor derült fény. Az akkori szivárogtatások szerint a modell komoly eredményekre képes a különösen problémásnak számító matematikai problémamegoldás terén is.

Ennek megjelenésére, és az AGI elérésére azonban a korábbi pletykákkal szemben reálisan még néhány évet várni kell. A szintugrások eddig 2-3 évente mentek végbe eddig a Google, a Meta és főleg az OpenAI háza táján, s mivel a GPT-4 tavaly jelent meg, még egy, de akár két évig is eltarthat a modell képzése és tökéletesítése.

Kapcsolódó
Emberi hangon beszél és nevet az új ChatGPT
Az Omni elnevezésű, több médiumban is fejlett modell elképesztő előrelépést jelez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik