Tech

A Microsoft versenybe száll a Google-lel és az Apple-lel

Rafael Henrique / SOPA Images / LightRocket via Getty Images
Rafael Henrique / SOPA Images / LightRocket via Getty Images

Júliusban debütál a Microsoft saját telefonos alkalmazásboltja, amellyel alternatívát állítana a Google Play-nek, illetve az Apple App Store-jának – írja a TechCrunch. A platformon először a cég saját alkalmazásai jelennek majd meg, mint a Candy Crush és a Minecraft, később azonban más kiadók termékei is elérhetőek lesznek rajta.

Sarah Bond, az Xbox elnöke azt is bejelentette, hogy alkalmazásboltjuk kezdetben egy webes felület lesz, nem pedig egy alkalmazás.

Bond szerint ezzel lehetőségük lesz minden országban és minden eszközön jelen lenniük anélkül, hogy más cégek szabályainak és irányelveinek kelljen megfelelniük.

A Microsoft egyébként már régóta utal arra, hogy saját alkalmazásboltot szeretnének, többek között az Activision Blizzardot is azért vásárolták fel, hogy erős mobilos jelenlétet tudjanak kialakítani.

Kapcsolódó
Veszélyes appok jelentek meg az Apple és a Google áruházában is
Hamis női profilokon keresztül veszik rá a csaló app letöltésére a férfi felhasználókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik