Tech

Itt az első videóklip, amit teljes egészében mesterséges intelligencia készített

YouTube / Washed Out
YouTube / Washed Out

Mióta az OpenAI februárban bemutatta az első szövegből videót generálni képes, Sora nevű fejlesztését, rengetegen várnak arra, hogy a program mindenki számára elérhetővé váljon. Erre ugyan még egy kicsit várni kell, azonban a Sub Pop lemezkiadó elmondta, hogy a Washed Out május 2-án megjelent, The Hardest Part című számához készült videóklip az első olyan publikus tartalom, amit a Sora készített, írja a Mashable.

Paul Trillo rendező jelezte, hogy ráadásul ingyen kapott hozzáférést a programhoz, miközben a videóban látható jelentsorok leforgatása CGI használatával súlyos költsége lett volna. Mint mondta, hat hét leforgása alatt 55 klipet szerkesztett össze Sora prompt alapján készített 700 klipjéből.

A legtöbb videóklip készítésekor nincs elég pénze a zenekaroknak, hogy igazán nagyot tudjanak álmodni. Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia segíthet a zeneiparnak abban, hogy olyan dolgokat hozzon létre, amiről korábban talán álmodni sem mert volna senki.

Bár korábban volt néhány előadó, aki már adaptált MI által generált tartalmakat a klipjébe, ez lehet az első, ami teljes egészében MI-szoftverrel készült. A zeneiparban azonban nagyon sokan nem támogatják a technológia térnyerését. A múlt hónapban több mint 200 művész írt alá egy nyílt levelet, amelyben a zenei mesterséges intelligencia eszközök szigorúbb szabályozására szólították fel a döntéshozókat. Az aláírók között olyan nevek szerepeltek, mint Billie Eilish, J. Balvin, valamint Bob Marley és Frank Sinatra jogutódjai.

Kapcsolódó
Világsztárok jelentették be, hogy nem kérnek a zenei mesterséges intelligenciából
Billie Eilish, Nicki Minaj, Katy Perry, Stevie Wonder és még sokan aláírták a nyílt levelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik