A klasszikus dohányzást a fiatalok körében nagyrészt felváltotta a vape-ek használata, melynek nyomán a különböző mérések szerint ma már akár a 100 milliót is megközelítheti a globális felhasználók száma. A vaping hosszú távú egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban azonban keveset tudunk, az empirikus kutatások pedig még váratnak magukra.
A The Conversation lapban megjelent kutatás részeként jelezték, hogy a dohányzás esetében több mint 30 évnyi kutatásba került, míg összegyűjtötték a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy milyen összefüggés van a rákos megbetegedések és a dohányzás között. A modern technológiát kihasználva azonban egy kutatócsoport most mesterséges intelligencia segítségével vizsgálta meg, milyen egészségügyi hatásai lehetnek ezeknek az eszközöknek hosszútávon.
A kutatócsoport egy neurális hálózati modellt alkalmazott – egy olyan módszert, amely megtanítja a számítógépeket az adatokat az emberi agyhoz hasonlóan feldolgozni – a nikotingőzben található ízesítő vegyszerek melegítésre adott reackiójának szimulálására. A rendszer ezután mind a 180 ismert e-liquid ízesítő vegyszert megvizsgálva megjósolta azokat az új vegyületeket, amelyek akkor képződnek, amikor ezeket a vegyszereket hevíteni kezdik.
Ezek közül a negatív egészségügyi hatásairól ismert illő karbonilokat (VC) tartalmazó gyümölcs-, és cukorkaízű termékek a legkedveltebbek a fiatalok körében. Az új trend a csoport szerint teljesen más kémiai anyagokat enged az emberi szervezetbe a dohányzáshoz képest, melynek eredményeként a krónikus betegségek egy új hullámával találkozhatunk 15-20 éven belül.
A pontos egészségügyi hatásokat azért is nehéz megjósolni, mert a vaping termékekből elérhető ízek skálája hatalmas, amelyek alapját több mint 180 féle vegyszer különböző mennyiségű keverése adja. Emellett a párologtató készülékek működése és hőmérséklet-szabályozása is igen eltérő, így a keletkező kémiai reakciók is eltérőek lehetnek. A tanulmány szerint tehát bár sokan úgy próbálják eladni a vapinget, mint a hagyományos dohányzás biztonságosabb alternatívája, valójában újfajta egészségügyi kockázatot jelenthet.