Május 7-én több újdonságot is bejelentett az Apple az egyik éves eseményén: a gyorsabb neurális processzor mellett új tableteket, valamint egy új varázsceruzát és billentyűzetet is bejelentett a cupertinói vállalat, írja a Verge.
A 3 nanométeres gyártástechnológiával készülő M4 chipről azt állítja az Apple, hogy másodpercenként 38 billió műveletet képes végrehajtani, ezzel pedig maga mögé utasít minden mesterséges intelligenciával dolgozó eszközben zakatoló lapkakészletet. A 2022-es iPad Prókban lévő M2-es chipekhez képest ráadásul másfélszer gyorsabb.
OLED panelt kaptak a Pro iPad-ok
Ahogy arra számítani lehetett, az átlagfelhasználóknak szánt Air modellek mellett a professzionális felhasználásra alkalmas Pro paletta is megújult. Ez utóbbi a pletykákat igazolva megkapta az OLED kijelzőt, amelyet Tandem OLED-nek hív az Apple. Nem véletlen a megnevezés, ugyanis két egymásra épített OLED panelből áll.
Az új panel 1000 nites csúcsfényerővel bír, mely HDR tartalmak esetén 1600 nitre emelkedhet. Azok számára, akik a matt kijelzőt kedvelik, a nano-textúrás bevonat először lesz elérhető ezekkel az új iPad Prókkal, de csak az 1 és 2 TB-os változathoz, nagyjából 50 000 Ft-os felárért cserébe.
![Ezeket az újdonságokat jelentette be az Apple 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/05/ezgif-4-4580a2b90b-1140x641.jpg)
A 11 hüvelykes iPad Pro 256 GB tárhellyel 500 ezer forintos kezdőárral kerül piacra, míg a 2 TB-os kimaxolt konfigurációért pedig 1 millió 150 ezer forintot kérnek. A 13 hüvelykes modell 650 ezer forintról indul, a csúcsváltozat pedig 1 millió 300 ezer forintba kerül.
Felcsavart iPad Air és az extrák
Az új modellek 11 és 13 hüvelykes méretben és 4 színben érkeznek, írja a Tech2. A tárhely 128 GB-tól indul és egészen 1 TB-ig konfigurálhatjuk, a kiváló teljesítményről pedig a már jól ismert M2-es chip gondoskodik. Az új generáció állítólag nagyjából 50 százalékos teljesítményjavulást hoz az M1-es megoldáshoz képest és akár háromszor gyorsabb is lehet bizonyos funkciókban, mint az A12 Bionic-kal szerelt változat. A 11 hüvelykes változat 300 ezer forintról indul, a 13 hüvelykes modell pedig 400 ezerről.
![Ezeket az újdonságokat jelentette be az Apple 2](https://s.24.hu/app/uploads/2024/05/1715092325_8906_lcimg-5dc4abec-cac5-479f-a5d2-1e58ed75984c-jpeg-1140x641.jpg)
Emellett persze új kiegészítőkkel is szolgált az Apple. Megérkezett az új Magic Keyboard billentyűzet, ami bár könnyebb és kisebb, mint az előd, így is elfért rajta egy funkciósor, mely a leghasznosabb gyorsgombokat teszi könnyen elérhetővé. A 11 hüvelykes mérethez készült új billentyűzet 150 ezer forintos áron, míg a 13 hüvelykes modellhez 170 ezerért rendelhetünk akár magyar nyelvű klaviatúrát is.
A kompakt érintőceruza megnyomásával most már egy menüt is előhozhatunk, van haptikus visszajelzés és az ecsetformák is menet közben módosíthatók. Ha pedig elhagynánk, a Find My integráció segít. Az Apple Pencil Pro május 15-től érhető el, az ára pedig 63 ezer forint.