Tech

Lefújták a Boeing első emberes űrrepülését

Bob Hines / NASA
Bob Hines / NASA

Két órával a felbocsátás előtt fújták le a Boeing első emberes űrrepülését – számolt be róla a BBC. A két asztronauta, Butch Wilmore és Suni Williams már indulásra készen vártak a Starliner űrhajó belsejében, amikor az illetékesek úgy döntöttek, hogy elhalasztják a missziót, mivel az egyik biztonsági szelep hibájára gyanakodtak.

Ahogy korábban is mondtam, a NASA első számú prioritása a biztonság. Majd akkor megyünk, ha készen állunk

– nyilatkozta az eset kapcsán Bill Nelson, a NASA igazgatója.

Az eszköz a floridai Cape Canaveralból indult volna azzal a céllal, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) juttassa az űrhajósokat. Amennyiben a szakértők úgy ítélik, hogy az űrhajó készen áll, úgy legkorábban kedd éjszaka próbálkozhatnak újra a kilövéssel.

A küldetés egyébként már így is évek óta késik, ugyanis az űreszköz fejlesztése nem ment a tervek szerint. A Starliner első ember nélküli repülését eredetileg 2015-re tervezték, de végül csak 2019-ben került rá sor, ám ekkor egy hiba miatt nem sikerült elérnie az űrállomást. Másodjára 2021-ben akartak próbálkozni, ám ezt a kísérletet végül 2022-re napolták, ekkor viszont már sikerült teljesíteni küldetését.

A Boeing azt reméli, hogy ők lehetnek a második magáncég, amely legénységet képes szállítani a Nemzetközi Űrállomásra Elon Musk SpaceX-e mellett.

Kapcsolódó
Újra repülhet a géptípus, amelynek a levegőben szakadt ki az ajtaja
Persze csak miután kijavították a súlyos hibát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik