Az amerikai szenátus elfogadta a TikTok tulajdonosai számára kellemetlen törvényt, melynek értelmében el kell adniuk a platformot, vagy betiltják azt az Egyesült Államokban. A törvény így már csak Joe Biden aláírására vár, aki már korábban jelezte: ha eljut hozzá a javaslat, alá fogja írni – közölte a Verge.
Amint az elnök aláírja, a tulajdonos ByteDance-nek egy év áll rendelkezésére a TikTok értékesítésének befejezésére, különben a platform tényleges betiltása várható az Egyesült Államokban. Ennek ellenére a jogi kihívások késleltethetik a végrehajtást.
Ezzel a Ház gyakorlatilag arra kényszerítette a Szenátust, hogy korábban foglalkozzon a kérdéssel. Emellett az is pozitívum volt, hogy az alapvető 9 hónapos határidőhöz plusz 3 hónapot hozzárendeltek. A törvényjavaslatot 79-18 arányban fogadták el.
Maria Cantwell, a szenátus kereskedelmi bizottságának elnöke jelezte: a javaslat nem a ByteDance vagy a TikTok megbüntetéséről, hanem az amerikai polgárok elleni kémkedés, és az ő befolyásolásuk ellen szó. A Bloomberg értesülései szerint a TikTok korábban azt mondta az alkalmazottaknak, hogy ha a törvényt elfogadják, a cég bíróságon támadja meg, így még várható fordulat az ügyben.