Tech

Ma 30 éve, hogy elindult az első magyar GSM-hálózat

Retro reklámok / Facebook
Retro reklámok / Facebook

Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1994. március 26-án történelmi mérföldkőhöz ért a magyar távközlési piac, ugyanis élesben is elindult az ország első GSM (Global System for Mobile Communications) hálózata a Pannon GSM üzemeltetésében. Többek közt ez az esemény tette lehetővé, hogy később elterjedjenek a kompaktabb, valódi mobiltelefonok hazánkban is, írja a hwsw.

Az első GSM-telefonok és előfizetések valódi luxusnak számítottak akkoriban, hiszen a legolcsóbb készülékek is több mint 80 ezer forintba kerültek, a legdrágábbért pedig több mint 100 ezer forintot is elkérhettek. A percdíjak is alig voltak alacsonyabbak a 2024-es átlaghoz mérten. Az első előfizetőknek további 20-25 ezer forintos csatlakozási díjat is meg kellett fizetniük mindezeken felül.

Mindezt úgy, hogy 1994-ben a bruttó magyar átlagkereset még csak 33 ezer forint volt.

Az első lakossági tarifáknál teljesen általános volt a csúcsidő és a csúcsidőn kívüli percdíj. Az SMS, az MMS és a hangposta pedig csak évekkel később került be a szolgáltatók kínálatába. A hazai GSM-korszak olyannyira rég volt, hogy az emberek még javában VHS kazettákat néztek, ezért az első előfizetőknek kazettán magyarázták el a legfontosabb tudnivalókat.

Harminc év alatt a technológia mellett a piac is alaposan megváltozott: a Pannon GSM jogutódja többszörös tulajdonosváltást követően ma a Yettel Magyarország. A Westel 900 GSM-ből 2004-ben T-Mobile, majd később Telekom lett.

Kapcsolódó
Fél évszázada történt az első mobilhívás
Az ehhez használt készülék közel két kilót nyomott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik