Tech

Ismét be lehet lépni a Facebookra és a Messengerbe

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu
Egy óráig tartott a Meta nagy tavaszi leállása.

Március 5-én délután fél öt magasságában a Facebook és a Messenger egyaránt elkezdte kijelentkeztetni a felhasználókat, majd mindkét szolgáltatás megtagadta a belépést, rossz jelszóra hivatkozva. A probléma nem csak a magyar felhasználókat érintette, hanem globálisan jelentkezett, ugyanakkor az említett közösségi szolgáltatásokat üzemeltető Meta nagyjából egy óra alatt orvosolta a hibát.

Tapasztalataink alapján délután 17:20 után már mind a Facebook, mind a Messenger engedélyezte a belépést, és a közösségi oldal, illetve az üzenetküldő azóta – jobbára – rendeltetésszerűen működik.

Az elkövetkezendő órákban ugyanakkor még előfordulhatnak ilyen-olyan fennakadások, előfordulhat, hogy a belépéshez szükséges kódok nem érkeznek meg SMS-ben, illetve egyelőre az Instagram esetében is azt tapasztaljuk, hogy nincsenek friss posztok, és a sztorik sem töltenek be. Ezzel párhuzamosan az egykori Twittert (ma X) másoló Threads alkalmazás továbbra sem működik, és a böngészős változat is hibát jelez.

A Meta összes szolgáltatását érintő leállásról itt írtunk részletesebben.

Kapcsolódó
Már Facebook-fiók nélkül is használható a Messenger, mutatjuk, hogyan
Az Európai Unióban nagyobb szabadságot kapunk, de ennek ára is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik