Tech

A Netflix után a Disney+ is lecsap a jelszavukat megosztókra

Robyn Beck / AFP
Robyn Beck / AFP

A Netflix nem volt túl népszerű a jelszómegosztás bevezetésével, azonban úgy tűnik, jól jött ki belőle, nemrég ugyanis rekordszámú előfizetőről számolt be a streamingóriás. Ezt követően nem meglepő, hogy más streaming-szolgáltatók is a jelszómegosztás tiltásának bevezetésén gondolkodnak. A Disney most hivatalosan is bejelentette, hogy idén nyáron megkezdik a jelszómegosztás elleni fellépést a saját platformjukon – írja a Verge.

A friss feltételek az új előfizetőkre az Egyesült Államokban és Kanadában már január 25-étől vonatkoznak, a meglévő tagokra pedig március 14-én lépnek érvénybe.

Ez minden bizonnyal párhuzamban azzal a ténnyel, hogy márciustól a tengeren túl összevonják a Disney+ és a Hulu felületét, ami Magyarországon már most is így működik, épp csak annyi a különbség, hogy a hulus tartalmakat Star-tartalomnak nevezik.

Hugh Johnston, a Disney pénzügyi vezérigazgató-helyettese jelezte, a Netflix megoldásához hasonlóan a felhasználóknak lehetősége lesz új felhasználási helyeket hozzáadni a profiljukhoz némi plusz pénzért. Ez a tesztidőszak során 8 dollárba került, ami hazai szemmel soknak mondható, itthon ugyanis nagyjából ennyibe kerül a komplett előfizetés.

A frissített felhasználói szerződés kimondja, hogy a vállalat elemezheti a felhasználók fiókjait, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a magatartásuk megfelel a jelszómegosztási szabályoknak.

A feltételeket megsértő felhasználók profiljait a szolgáltató korlátozhatja vagy akár meg is szüntetheti.

A külföldi tudósításokból nem derül ki egyértelműen, hogy a Disney csak Észak-Amerikában vagy globálisan is bevezeti-e a szigorú intézkedéseket az idei év nyarától. A hazai szerződést átböngészve egyelőre nem találtunk korlátozásra utaló szövegrészt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik