Las Vegas a világ egyik legfurcsább és legőrültebb városa, persze jó értelemben, amennyiben szeretjük a furcsa és őrült dolgokat. Az 1905-ben alapított település nem véletlenül viseli a Bűn Városa becenevet, hiszen (többek közt) a szerencsejátékosok Mekkája, az egy főre jutó kaszinók száma a bolygón itt a legmagasabb, és ez még csak a jéghegy csúcsa. A nagyjából 340 négyzetkilométeren elterülő metropolisz legismertebb része a Las Vegas Boulevard, vagy ismertebb nevén a Strip, ahol egymást érik a kaszinó- és hotelkomplexumok, amik olyan benyomást keltenek, mintha a klasszikus, Hotel társasjáték életnagyságú változatában sétálnánk.
Van piramis, New York kicsinyített mása, arany színű felhőkarcoló a tetején hatalmas Trump felirattal, a római kultúrát idéző többtornyos monstrum, de akad olyan épületegyüttes is, ami konkrétan Velencét másolta le – kanálissal, gondolákkal.
A Stripen sétálni olyan érzés, mintha egy végtelen buliba csöppenne az ember, a hatalmas neonfények- és reklámok folyamatosan üzemelnek, még éjszakai is zene szól az utcákon elrejtett hangszórókból, a fényszennyezés pedig olyan magas, hogy Las Vegas és agglomerációja a bolygó egyik legfényesebb környéke, ami az űrből is könnyen felismerhető. Az extremitások ezzel persze nem érnek véget, hiszen minden hotel és kaszinó egy tudatosan tervezett labirintus; megállás nélkül megy a szerencsejáték; akad itt pláza, aminek kivetítő a plafonja; akár kötélpályán is lehet csúszkálni az emberek feje felett; nem hiányzik a már nagyvárosi alapkelléknek számító óriáskerék; van szálloda körül tekergő hullámvasút; és talán az sem meglepő, hogy egyelőre csak itt épült meg Elon Musk meglehetősen értelmetlen föld alatti alagútja.
A Gömb
Mindezen vad egyveleghez csatlakozott 2023 szeptemberében a Sphere (magyarul Gömb) rendezvényközpont, ami nem véletlenül kapta a nevét. Egy valóban gömb alakú épületről van szó, ami már önmagában elég egyedi látványt biztosít, de Las Vegasról lévén szó, a tulajdonosok és a tervezők nem érték be ennyivel: a 112 méter magas és a legszélesebb részein 157 méteres létesítmény külső vázának szinte teljes egészét LED kijelző borítja – egész pontosan 54 ezer négyzetméterről beszélünk.
A város „testéből” tehát kidudorodik egy elég méretes épület, ennek burkolata egy elképesztően nagy kijelző, ami a nap 24 órájában valamilyen „műsort” közvetít. Néha egy sárga emoji fürkészi az eget hatalmas szemekkel, olykor Tetris fut rajta, esetleg megjelenik a Hold felszíne, nonfiguratív animációk bukkannak fel rajta, meg persze mindenféle reklámok, hiszen a felület természetesen megvásárolható bárki számára.
A Forma 1-es futamnál a Gömb része volt a show-nak, január 8. és 9. között pedig a Samsung és a Disney együttműködésében a What if…? animációs sorozat kifejezetten Las Vegasra és a Gömbre szabott reklámja volt látható nagyjából ötpercenként.
Messziről nézve, sötétedés után rendkívül éles, a 4K-s tévékkel vetekvő képet kapunk, nappal viszont elég fakó a „látvány”, és a napfény képes átvilágítani az állványszerű tetőszerkezetet, közvetlen közelről pedig olyan az élmény, mint amikor nagyítóval nézzük egy tévé képernyőjét: milliónyi világító pontból áll össze a nagy egész.
A különleges épület ugyan nem látszik mindenhonnan (sokszor kitakarják a gigantikus hotelek), de ha az ember szeme elé kerül, akkor azonnal magával ragadja a figyelmet. Gondolkodtam is rajta, hogy a tavaly szeptemberi indulás óta vajon mennyivel nőhetett meg a koccanásos autóbalesetek száma Las Vegasban.
Persze biztos hozzá lehet szokni, de ezt aligha könnyíti meg, hogy a tartalom rendre változik: a jópofa emoji az ünnepi időszakra például kötött pulcsit kapott, és a nyelvét kinyújtva igyekezett elkapni a kijelzőn szép lassan elé hulló digitális hópelyheket.
Elképesztő audiovizuális élmény
És mindez még csak az egészen extrém, bárki által élvezhető körítés, de a lényeg valójában belül van, hiszen a Gömb egy rendezvényközpont, 18 600 ülőhellyel, és egy akkora görbített kijelzővel, amihez képest még a legnagyobb IMAX vászon is képcsöves tévének érződik. Egy 15 ezer négyzetméteres, 16K felbontású képernyőről van szó, ami tényleg körülöleli a nézőt: a belátáshoz nemcsak a törzsünket kell elfordítani, de a fejünket is közel 90 fokban hátra kell dönteni, hogy lássuk a felső rész végét.
A gigantikus kijelző persze csak egy része az élményfokozást szolgáló technikának: a hangzásért 160 ezernél is több, egyedileg vezérelhető hangszóró felel, olyan atmoszféra-teremtő képességgel, ami messze túlmutat a térhatáson. A meghajtók jelentős része a képernyő mögött kapott helyet, de építettek belőlük a padlóba és a tetőtér azon részeibe is, amit már nem takar a kijelző. Emellé 10 000 szék haptikus visszajelzésre képes, tehát beépített motorok rezegtetik a speciális ülőhelyeket, és a Sphere arénájában szélgépek is helyet kaptak, amik hűvös és meleg fuvallatok gerjesztésére is képesek, sőt, akár különböző illatokkal is el tudják látni a nézőteret.
Ezek külön-külön ugyan megtalálhatók még a budapesti mozik eltérő termeiben is, hiszen van hatalmas vászonnal megáldott IMAX, 4DX, ahol többek között rázkódnak a székek, illetve a beleélést növelő, a széleken megnyújtott vászon is, de tényleg nem túlzok, mikor azt mondom, hogy ezek meg sem közelítik azt, amit a Sphere egészen egyedülálló technológiái együttesen biztosítanak.
Az egészet leginkább a virtuális valóság szemüvegek/sisakok biztosította élményhez lehet hasonlítani, azzal az egyáltalán nem elhanyagolható különbséggel, hogy nincs egy hosszú távon kényelmetlenné váló kütyü a fejünkön, minden tűéles, a színek káprázatosak, sehol nem torzul a kép, döbbenetes a hangzás, és olykor megremeg lábunk alatt a talaj, miközben az arcunkat légáramlat simogatja.
Az egyetlen „negatívum” ahhoz képest, hogy itt nem egyedül vagyunk, hanem több ezer tátott szájú ember társaságában, akiknek egy része – teljesen érthető módon – előkapja a telefont, hogy megpróbálja rögzíteni azt, amit éppen átél.
Óda a Földhöz
A tavaly ősszel nyitott Gömb kezdő szenzációja a U2 speciális látvánnyal megtámogatott koncertsorozata volt, nekem viszont a Darren Aronofsky rendezte Postcard from Earth című filmet volt lehetőségem megtekinteni, ami lényegében egy sci-fibe oltott szerelmeslevél a Földnek és az emberi civilizációnak.
A mindössze 55 perces, speciális kameratechnológiával, a bolygó minden pontján forgatott alkotás teljesen átlagos módon nyit, egy űrhajóval és két utasával, hagyományos méretben, mintha csak egy IMAX-ben lennénk. A két ember, egy férfi és egy nő egy messzi galaxisban ébrednek, és a fedélzeti számítógép a Földről származó jelenetekkel igyekszik emlékeztetni őket a gyökereikre – innen eredeztethető a cím is, ami magyarul úgy hangzana, hogy Képeslap a Földről.
És az élmény ekkor kezdődik: a kép egyszer csak „kitágul”, fokozatosan beborítva az embert körülölelő, 270 fokban elterülő 15 ezer négyzetmétert, és a nézőtéren szinte hallani, ahogy a közönségnek elakad a szava. A bolygó keletkezésétől indulunk, rácsodálkozunk a Föld szépségére és változatosságára, az emberi civilizáció által teremtett csodákra, de nem marad ki a fajunk uralmának árnyoldala sem.
Aronofsky nem reformálja meg a természetfilmek műfaját, de ekkora méretben, ilyen képminőség mellett az egész moziforradalomnak érződik. Mintha űrhajóval repülnék a lenyűgöző táj felett, hogy aztán érezzük a felénk trappoló elefántcsorda lépéseit, miközben megcsapja az arcunkat a szavanna szele. Felszállunk az égbe, lemerülünk a mélybe, városokat, épületeket járunk be, emeletes ház méretű zsiráfok csodálkoznak ránk, figyeljük az éppen vadászó, busz méretű kaméleont, hogy nem sokkal később egy egész színháznyi ember bámuljon ránk pont úgy, ahogy mi bámuljuk őket.
A film lenyűgöző képekkel hódol a bolygónk szépsége előtt, némileg hatásvadász elemekkel mesél az emberi civilizáció határairól, és az üzenet így 2024-ben azért egy picit banálisnak mondható: vigyáznunk kellene az otthonunkra, különben kereshetünk magunknak másik hajlékot, amíg a természet összeszedi magát utánunk.
Árnyoldal
Mindez persze csak a lélegzetelállító műsor után kristályosodik ki az emberben, miután kisétált az arénából, amit a lassan hömpölygő tömegben még a CES kütyüexpóra ellátogató, sokat látott techveteránok is úgy jellemeztek, mint olyan szórakoztatóipari mérföldkő, amihez foghatóval még nem nagyon találkoztak.
A Gömbtől távolodva ugyanakkor nehéz nem arra gondolni, hogy a Föld szépségéről és védelméről mesélő különleges filmet kizárólag egy olyan létesítményben vetítik, aminek a felépítése elképesztő erőforrásokat igényelt, és a nap 24 órájában világító monstrumként funkcionál – a kontraszt elég nagy a tartalom és a forma között. És hiába a Las Vegashoz mérten is különleges épület, illetve a műsorok után elképedve távozó tömeg, a Gömb mögött álló befektetők egyelőre nem lehetnek elégedettek.
Az építkezés 2019-ben kezdődött, akkor még 1,2 milliárd dollár (420 milliárd forint) volt a tervezett költség, amit az időközben bekövetkező dizájnmódosítás, a világjárvány miatt leálló munkálatok, az ellátási lánc problémái, végezetül az infláció egészen 2,3 milliárd dollárra (805 milliárd forint) tornáztak fel. Ezzel a Sphere a város legköltségesebb beruházása lett, túlszárnyalva a Las Vegas Raiders amerikai focicsapatnak otthont adó, 1,9 milliárd dollárból felhúzott Allegiant Stadiont is.
Ezek után nincs azon mit csodálkozni, hogy a kezdeti nagy tervekből, miszerint a világ több pontján (így például Londonban) is felhúznak hasonló létesítményeket, egyelőre úgy tűnik, nem nagyon lesz semmi. Hogy a már meglévő Gömb meddig húzza majd, azt most még nehéz lenne megjósolni (Las Vegasban azért elég könnyen tűnnek el kaszinók a föld színéről), azt viszont a döcögős start ellenére is bizton állíthatom, hogy akinek lehetősége adódik bejutni, annak életre szóló élményben lesz része.
