Kultúra

Újra koncertezik a U2, de a magyar rajongók egyelőre csak mérsékelten örülhetnek

Daniel Bockwoldt / DPA / AFP
Daniel Bockwoldt / DPA / AFP

Újra turnézni indul a U2, jelentette be a zenekar az éjszakai Super Bowl reklámszünetében sugárzott hirdetés tanúsága szerint. A koncertsorozat ősszel indul, és az 1991-es Achtung Baby című lemez körül forog majd, ám sajnos egyelőre nem hagyományos turnéról van szó: a zenekar csak Las Vegasban, a Sphere nevű, újonnan épült, exkluzív arénában lép fel.

A U2 2019 decembere óta nem állt színpadon, a mostani visszatérés pedig emberhátrányban történik majd, ugyanis alapító-dobosuk, Larry Mullen Jr. egy műtét után lábadozik, emiatt nem lép most fel. Ezzel együtt úgy érzik, muszáj visszatérniük, hogy újra láthassák a rajongókat – idézi a Billboard a zenekart. Mullen helyett a koncerteken Bram van den Berg fog dobolni. Hogy a turné lásőbb világ körülire bővülne, arról egyelőre nincs szó, ám a zenekar hasonló, egy korábbi albumra alapozó turnét adott 2017-ben és 2019-ben, akkor a Joshua Tree című lemez volt a középpontban. A zenekar jövő hónapban új kiadvánnyal is jelentkezik: negyven korábbi daluk új változata került fel a Songs of Surrender című albumra. Íme, az ötletes Super Bowl-klip:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik