Tech

Ez az első repülőgép, ami bioüzemanyaggal szelte át az óceánt

MI News / NurPhoto via AFP
MI News / NurPhoto via AFP

A repülés történetében először hagyta el a kifutópályát egy kizárólag zöld üzemanyaggal hajtott utasszállító repülőgép. A kedden délután Londonból New Yorkba tartó Boeing 787-es repülőgépet mintegy 60 tonna zsírból és mezőgazdasági melléktermékből álló hajtóanyag működteti – írja az IFLScience.

A Virgin Atlantic által üzemeltetett járatot azért szervezték, hogy bemutassák az úgynevezett fenntartható repülőgép-üzemanyagokban (SAF) rejlő lehetőségeket. A gép nem szállít klasszikus utasokat és rakományt sem, ugyanakkor a Virgin Atlantic alapítója, Sir Richard Branson, a légitársaság vezérigazgatója, Shai Weiss, valamint Mark Harper brit közlekedési miniszter ott van a repülőn.

A cég közleményében jelezte, hogy ugyan a SAF-ok valóban a fenntartható repülés felé vezető út egyik lépcsőfokának tekinthetők, azok elégetésekor azonban még mindig szén-dioxid kerül a légkörbe. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a kibocsátás mintegy 70 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos sugárhajtású üzemanyagok esetében.

A probléma azonban az, hogy az ezek előállításához szükséges hulladék nehezen összegyűjthető, és nem áll rendelkezésre elég a tömeggyártáshoz.

A légiközlekedési ágazat jelenleg a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2-3 százalékáért felelős. A kibocsátás csökkentésének érdekében a brit kormány azt tervezi, hogy 2030-ra minden légitársaságnak legalább 10 százalékos SAF-felhasználást ír elő. A kritikusok szerint ez nemcsak hogy nem elég, de sokkal inkább arra lenne szükség, hogy drasztikusan csökkentsék a repülőgépek számát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik