Tech

Fura feltétellel érkezik az új PS5 mellé vásárolható lemezmeghajtó

Vajon minek kell netkapcsolat egy Blu-ray olvasó használatához?

A Sony még október 10-én jelentette be, hogy új verziót kapnak a 2020 őszén piacra dobott PlayStation 5 konzolok, a sima lemezes és optikai meghajtó nélküli Digital Edition egyaránt. Az új modellek – amik 550 és 450 euróért lesznek kaphatók – a hardver tekintetében lényegében semmit nem változnak, csak karcsúbbak és könnyebbek, mint elődeik, illetve lemezmeghajtó nélküli változat immár úgy van kialakítva, hogy később csatlakoztatható hozzá egy Blu-ray olvasó. Ez utóbbi kiegészítő ára 120 euró lesz Európában – hivatalos magyar összegekről még nincs információ.

SIE PlayStation 5 Digital Edition és a hozzá kapcsolható lemezmeghajtó.

Bár a karcsúbb PlayStation 5 konzolok megjelenése az Egyesült Államokban csak november 10-én várható, itt-ott már felbukkantak példányok a nagyvilágban, a külön megvásárolható optikai meghajtóval együtt, és így derült fény egy érdekes feltételre a kiegészítővel kapcsolatban. Az X-re (korábban Twitter) frissen kikerült kép tanúsága szerint a Blu-ray olvasó felszerelését követően mindenképpen szükséges internetkapcsolat, hogy az párosítható, tehát használható is legyen a konzollal.

Ugyan manapság ez nem egy olyan kitétel, amit nehéz lenne teljesíteni, de azért felmerül a kérdés, hogy vajon mi szükség lehet a netkapcsolatra ahhoz, hogy működjön az utólag vásárolt komponens?

Az Eurogamer cikke szerint van rá esély, hogy a Sony így akarja ellenőrizni, hogy a géphez hivatalos, és nem valamilyen utángyártott kiegészítőt csatlakoztatnak a felhasználók, ami egyben azt is jelzi, hogy a vállalat valószínűleg nem akarja átengedni a terepet az olcsóbb termékeket kínáló cégeknek.

Ez ugyanakkor egyben azt is jelenti, hogy az új Digital Edition esetében a lemezes játékok nem lesznek játszhatók internetkapcsolat nélkül (legalábbis a meghajtó párosítása előtt), illetve fennáll a veszélye annak, hogy amennyiben a Sony oldalán valamilyen technikai probléma adódik (pl. leáll a párosításhoz szükséges szerver), akkor a fennakadás feloldásáig nem lesz használható a komoly felárért vásárolt meghajtó.

Kapcsolódó
A Marvel’s Spider-Man 2 kenterbe veri az elmúlt évek összes szuperhősfilmjét
Az immár két Pókembert felvonultató játék lehengerlő, a történetet pedig úgy kanyarították tovább az alkotók, hogy a Marvel-filmek forgatókönyvírói elbújhatnak szégyenükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik