Tech

Négymilliárd kilométeres útra indul a NASA űreszköze

JUAN GAERTNER/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
JUAN GAERTNER/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A tervek szerint október 12-én bocsátják fel a NASA Psyche űrszondáját – írja a Space.com. Az űreszköz 4 milliárd kilométeres útra indul, hogy elérjen egy azonos nevű, 280 kilométer átmérőjű aszteroidát.

Az érintett égitest rendkívül gazdag fémekben, ha egy nap elindul az űrbányászat, az objektum különösen értékessé válhat.

Tudományos szempontból ezenkívül azért jelentős, mert egyes feltételezések szerint egy kezdetleges objektum, egy úgynevezett protobolygó hátramaradt magja lehet.

Amennyiben így van, a 16 Psyche bolygónk elérhetetlen magjára hasonlíthat, vizsgálatával így a Földet is jobban megérthetjük.

Az űrszonda 2029-ben érheti el az aszteroidát, ám a kutatók addig is tanulmányozzák. A közelmúltban például a James Webb űrtávcső, illetve a 2022-ben véget ért Sofia (Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy) nevű, repülőről végzett projekt adatait elemezték. Az információkat infravörös tartományban gyűjtötték.

„Ezen analízissel és a Psyche korábbi vizsgálataival elértük azt a határt, amelyet a csillagászati kutatások elárulhatnak számunkra erről a lenyűgöző aszteroidáról” – mondta Maggie McAdam, a NASA Ames Kutatóközpont munkatársa és a csapat tagja. Az eredmények alapján az objektum többnyire fémből áll, és nem jellemzi nagy változatosság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik