Tech

Rengeteg hasznos újítást kap a Windows 11

Beata Zawrzel / NurPhoto via AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto via AFP

A Microsoft szeptember 26-án adja ki a következő nagy Windows 11 frissítést, amely végre elhozza a Bing-alapú mesterséges intelligencia asszisztenst, MI-vel turbózza fel a Paintet és nem mellesleg teljesen megújítja a fájlkezelőt is — írja a Verge.

A Windows nemrégiben állította le a Cortana elnevezésű digitális asszisztensét, azonban ez vélhetően nem volt véletlen, a Windows Copilot ugyanis hasonló, ám továbbfejlesztett funkciókkal tér vissza. A ChatGPT-vel felturbózott Bing kereső minden lehetőségét elhozza az asztalunkra, sőt akár még többet is: a kérdéseink megválaszolása mellett a számítógép beállításait is képes lesz vezérelni a kérésünkre, sőt alkalmazásokat is elindíthat. Ráadásul a szöveges funkciók össze lesznek hangolva a Naptár és az Outlook alkalmazásokkal is.

Emellett a Paintbe is sikerült a Microsoftnak beoktrojálni a mesterséges intelligenciát. A rajzolás mellett már digitális alkotásokat is készíthetünk, sőt a háttér eltávolítására és a rétegek átvariálására is megkérhetjük a generatív mesterséges intelligenciát, amit már a DALL-E programban láthattunk.

Ha viszont a mesterséges intelligencia nem hatja meg annyira, akkor sem kell izgulnia, így is lesz bőven újdonság.

Ha például használja a laptopját, az Ink Anywhere funkció képes lesz felismerni az írását, és betűkké varázsolnia azokat akár jegyzetként, akár naptári hozzászólásként. Emellett érkezik a Windows Backup alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy biztonsági másolatot készítsen a számítógépéről, ha egy új eszközre szeretne áttelepülni. Ez az eszköz automatikusan alkalmazza a meglévő beállításait az új PC-n a felhőbe történő mentésnek köszönhetően.

A rendszer olyannyira pontos, hogy még a Start menüben és a tálcára kitűzött alkalmazások is átkerülnek, végül pedig a Microsoft Store-ból származó alkalmazások is automatikusan visszaállnak. A Microsoft azonban egy-két funkciót úgy néz ki, visszatart: így az új hangerő keverőre és a natív RAR és 7-zip olvasóra még egy kicsit várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik