Tech

Itt az oldal, ami bárkit Barbie vagy Ken babává varázsol

JAM STA ROSA / AFP
JAM STA ROSA / AFP

Sorra dönti a rekordokat a mozikasszáknál a Barbie-film, ami nem kis részben az okosan felépített marketing-kampánynak tudható be. Ennek következtében nem meglepő, hogy az idei év trendjeit vegyítve valaki összeeresztette a mesterséges intelligenciát és a Barbie-t, így egyetlen szelfi alapján megnézhetjük, hogyan festenénk műanyag Barbie- vagy Ken-babaként – írja a hvg.

A bairbie.me című oldalt megnyitva egy rendkívül egyszerű, de még annál is rózsaszínűbb felülettel találjuk szembe magunkat. Itt először a bal oldalt található, felhő alakú körre kattintva kell feltöltenünk egy fotót magunkról. A fejlesztők szerint annyi a lényeg, hogy a kamerába nézzünk, és ne legyen rajtunk szemüveg — bár a tapasztalok szerint ennek elmulasztása sem jelent gondot.

Ha sikerült feltöltünk a képet, már csak annyi a dolgunk, hogy megadjuk az alapvető információkat magunkról: az oldal a haj-, és bőrszínűnk mellett arra is rákérdez, hogy Ken vagy Barbie babaként szeretnénk viszont látni magunkat.

Ezt követően megkezdődik a képgenerálás: ha türelmetlenek vagyunk, az e-mail címünk megadása után egyből megkaphatjuk az eredményt, de nagyjából fél perc alatt az oldalon is megjelenik, vízjellel ellátva. Néhány száz forintért cserébe azonban enélkül is megkaphatjuk a képet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik