Tech

Összefogtak a Google ellen, már készül a Maps kihívója

David Espejo / Getty Images
David Espejo / Getty Images

A Google évek óta töretlenül uralja az online térképek piacát, valódi rivális nélkül. Ez a monopolhelyzet egyre több konkurens cég szemét szúrja, melynek eredményeként tavaly decemberben a Meta, a Microsoft, az Amazon és a TomTom bejelentette, hogy közösen nyílt térképadatok fejlesztésébe kezdenek.

Az Overture Maps Foundation kezdeményezés a napokban ki is adta az első térképes, nyíltan hozzáférhető adatkészletét, amellyel a fejlesztők saját térképes-navigációs termékeket fejleszthetnek, hogy így keljenek versenyre a piacot uraló Apple-lel és Google-lel – írja a TechCrunch.

A most kiadott adathalmaz 59 millió információt tartalmaz, például éttermeket, tájékozódási pontokat, továbbá táblákat a közlekedési hálózatokról és közigazgatási határokról. Ezeket az adatokat a Meta és a Microsoft gyűjtötte össze, és adományozta a csoportosulásnak.

A közös projekt célja, hogy a fejlesztők számára minél egyszerűbb és olcsóbb legyen az alkalmazások fejlesztése. Jelenleg ugyanis a fejlesztőknek fizetniük kell, ha a Google Térképek API-ját akarják használni, ahogy az Apple webappok esetében is. Márpedig a hvg szerint a térképes adatok igencsak fontosak: alapvető szerepük van az IoT-s eszközök esetében, az önvezető autózásban és a logisztikában is

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik