Tech

Fontos új értesítést kapnak az androidos mobilok

Nikolas Kokovlis / NurPhoto via AFP
Nikolas Kokovlis / NurPhoto via AFP

Sokan halogatják az Android-verziók telepítését, pedig a rendszerfrissítések nem csak új funkciókat hozhatnak, de biztonságosabbá is tehetik a mobil használatát. Éppen ezért a Google hamarosan új megoldást vezet be, amellyel igyekszik meggyőzni a felhasználókat a függőben lévő rendszerfrissítések telepítéséről – írja az Android Central.

Az Android Upgrade Invite elnevezésű funkció azt mutatja majd be a felhasználóknak, mit kap, ha letölti a már elérhető, de eddig még nem telepített rendszerverziót. Ráadásul a telepítést is megkönnyítik, ugyanis már a megjelenített üzenetből, közvetlenül el lehet indítani a frissítést.

Az androidos gyártók személyre is szabhatják a figyelmeztetést, lévén megeshet, hogy egyes újdonságok egy adott eszközön nem érhetők el, vagy annak megjelenése elüt a gyártóétól.

A hvg hozzáteszi, az újdonság bevezetésének hátterében az állhat, hogy meglehetősen lassan terjednek el az új verziók. Az Android 13 áprilisi adatok szerint még csak az eszközök 12,1 százalékán fut, sőt, a legtöbb eszköz még mindig az Android 11-et futtatja, ami még 2020-ban debütált. Ez a készülékek 23,5 százalékán fut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik