Tech

Történelmi műveletre készülnek a világűrben

Anton Petrus / Getty Images
Anton Petrus / Getty Images

Történelmi műveletet hajthatnak végre az űrben július 28-án – írja a Space.com. A cél az, hogy irányítottan, biztonságban hozzanak vissza egy műholdat a Földre.

Az Európai Űrügynökség (ESA) saját, Aeolus nevű űreszközét hozná le, a folyamat már hétfőn megkezdődött. A műhold 2018 óta kering bolygónk körül, ez az első szerkezet, amely a világűrből mérte a földi szeleket.

A misszió eredetileg egy éven át tartott volna, de végül csak idén, július elején ért véget, miután szinte teljesen elfogyott az Aeolus üzemanyaga. Azóta az űreszköz egyre nagyobb sebességgel zuhan bolygónk felé.

Most a cél az, hogy a megmaradt üzemanyagot felhasználva irányítottan landoljanak.

„Eléggé egyedülálló, amit csinálunk. Erre nem igazán találunk példát az űrrepülés történetében” – mondta Holger Krag, az ESA Űrszemétügyi Hivatalának vezetője. „Tudomásunk szerint ez az első alkalom, amikor ilyen támogatott visszatérést hajtanak végre” – tette hozzá.

A műholdat fokozatosan hozzák lejjebb, a végső parancsot pedig pénteken adják ki. Az Aeolus mintegy 100 kilométeres magasságig fog süllyedni, öt órával később pedig belép majd a légkörbe. Az Atlanti-óceán felett, egy folyosóban fogja folytatni az ereszkedést, a manővert radarral tervezik követni.

A számítások alapján igen kicsi a kockázata annak, hogy a műhold más űreszközzel ütközzön. Amennyiben mégis fennállna a veszély, az Aeolust eltérítik, ha pedig műszaki probléma lépne fel, a műhold az eredeti terveknek megfelelően zuhan vissza.

Ha a művelet sikeres is lesz, az Aeolus akkor is darabjaira hullik. A mérnökök arra számítanak, hogy a szerkezet mintegy 80 százaléka az atmoszférában megsemmisül, a maradék pedig az óceánba esik. A szakértők bíznak benne, hogy a tapasztalatokat felhasználva a későbbiekben egyben is visszahozhatnak majd űreszközöket, ezzel mérsékelve az űrszemét okozta problémát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik